A Guardian című brit lap tudósításából kiderül, hogy Nicolas Sarkozy magyar származású francia belügyminiszter szigorítani szeretné az ország törvényeit, és aki a jövőben kigúnyolná a francia himnuszt vagy a trikolórt, féléves börtönbüntetéssel vagy félmillió forintnak megfelelő pénzbüntetéssel lenne sújtható. Nekünk, a baloldali kritikákhoz szokott „nacionalistáknak, fasisztáknak” az alapötletnél is érdekesebb lehet, hogy a belügyminiszter ötletét a franciák mintegy kilencven százaléka támogatja.

Vajon mi lett volna, ha 1998 és 2002 között a polgári kormány belügyminisztere állt volna elő hasonló javaslattal? S várhatunk-e hasonlót Lamperth Mónikától, a balliberális kabinet belügyesétől?

* * *

„Olyan országot szeretnénk, ahol a felelősség és a lehetőség kéz a kézben járnak” – mondta Medgyessy Péter – pillanatnyilag miniszterelnök – országértékelőnek nevezett beszédében. Nos, a D-209-es szigorúan titkos tiszt igazat mondott. Ők tényleg ezt szeretnék, s a felelősség és a lehetőség már most is kéz a kézben járnak. Pontosabban kéz a kézben sétáltak ki az életünkből.

Mert vállalják-e a felelősséget múltjukért a kormány jelenlegi és volt kommunista tagjai? Lemondott-e például a miniszterelnök úr, amikor az átvilágítóbírák erre felszólították? Vállalta-e a felelősséget Medgyessy Péter, mikor kiderült – fogalmazzunk finoman -, néhány apróságot elhallgatott a múltjából választói előtt? Vagy legalább bocsánatot kért-e?

Lehetőség? Kinek? – teszi fel a kérdést a nyilvánvalóan előítéletekkel terhelt polgár, amikor majd megkapja a megemelt gáz- és villanyszámlát, és kiderül, ha eddig volt is minimális félretehető pénze, most aztán még kevesebb lesz. Vagy megkérdezheti a vállalkozó, mikor szembesül azzal, hogy a Széchenyi Terv ma már csak legfeljebb egy szép, múló emlék. A felelősség és a lehetőség tehát kéz a kézben járnak már most is. Csak kérdés, hogy éppen merrefelé? Merthogy Magyarországon nem, az sajnos biztos.

* * *

„Nyugalom van! Az iskolákban újra tanulnak, az utcán közlekednek, a templomokban imádkoznak és ez így van jól” – hallhattuk szintén Medgyessy szájából.

Tényleg, az iskolákban tanulnak – most még. Mert ha a szabad demokrata oktatáspolitikusok nem pihennek kicsit, a tanulók történelmet hamarosan úgy igazán komolyan nem tanulnak, órarend szerinti testnevelésórákra nem járnak, még harmadik osztályban sem fognak megbukni, ha nem tudnak olvasni, hét végére pedig majd nem kapnak leckét. Már elfelejtett nagy példaképük és tanítójuk, Lenin még azt mondta: „Tanulni, tanulni, tanulni”. Szép lenne, ha néhány eszdéeszes és emeszpés elővenné olykor-olykor a régi pártiskolai jegyzeteket, vagy legalább a nagypapa ávósegyenruháját.

M. P. szerint közlekedünk is az utcán. Valóban közlekedünk, háborítatlanul. Nem zavarnak tüntetések, nincs forgalmi dugó. Most már nincs, merthogy figyelnek ránk, közlekedőkre. Ez jó.

A templomokban imádkoznak – mondta D-209. Hát igen. Nem volt ez mindig így. Imádkozni lehetett, csak ez nagy-nagy rossz pontnak számított egykor. Akkoriban Horn Gyula, Medgyessy Péter, Lendvai Ildikó, Csehák Judit, Kovács László és egy seregnyi „szociáldemokrata” őrizte a nyájat.

* * *

– Azt vártam, hogy Orbán Viktor egyértelmű választ ad az európai uniós csatlakozásunkra – nyilatkozta a polgári kormány vezetőjének országértékelését követően csalódottan Ágh Attila független politológus, akinek mondatai kísértetiesen összevágnak a kormánypárti politikusok utóbbi hónapokban elhangzott mondataival.

Olybá tűnik, valamit még mindig nem értenek ott, a másik oldalon. Még mindig nem hiszik el, hogy a legalább átlagos értelemmel rendelkező polgárnak nem kell megmondani, mi legyen a véleménye. Elég neki felsorakoztatni pro és kontra érveket az EU-csatlakozás kapcsán (is), és ezután el tudja dönteni, hogyan válasszon. Igent mondjon a belépésre vagy netán – isten bocsássa meg – nemet. És ha valaki az érvek után a nemet kívánja beikszelni, nem szabad megfeddni, mondván, a gyermekei jövőjét kockáztatja. Még mindig nem értik meg, hogy a döntéséről, véleményéről senkinek sem kötelessége tájékoztatni másokat. Orbán Viktornak sem az. Még mindig azt hiszik, hogy a választópolgároknak egy lehetőségük van a szavazásnál – úgy dönteni, ahogy az elvtársak akarják. Ha mégsem, akkor pedig áthúzhatják, összetéphetik a szavazólapot. Úgy, mint a régi szép időkben.

* * *

Érdekes írás jelent meg a Bayernkurier című németországi lap január 30-i számában. A cikk arról szól, hogy a magyar választók a 2002. áprilisi választásokon visszaszavazták a posztkommunistákat. Miniszterelnök lett például Medgyessy Péter, akit Kádár János „mostohafiaként” aposztrofál a szerző. Az írás végigveszi, ki milyen posztot töltött be a rendszerváltás előtt, a volt KISZ-funkcionárius Kiss Pétertől kezdve Szili Katalin házelnökig. A cikk így zárul: „az Európai Parlamentbe tárt karokkal várja ezeket a posztkommunistákat az EU”.

Érdekes, hogy a nyugat-európai lapvéleményekre mindig rendkívüli módon érzékeny baloldali médiában nem kapott túl nagy publicitást az írás, bár ez nem is annyira meglepő, a jelenlegi kormánypártokat negatív kritikával illető cikkeknek már csak ez a sorsuk. Nem írtak sokat arról sem, hogy július 4-e után például a Die Presse című lap is nemtetszését fejezte ki a tüntetések szétverése miatt, jelezve, hogy Európában az ilyesmi nem szokás. Ellenben a polgári kormányt vagy annak miniszterelnökét bíráló cikkek széles nyilvánosságot kapnak, s szívesen hivatkoznak ezekre a kormánypárti politikusok is.

Persze az újságírói objektivitás szakértőjeként és egyedüli magyarországi letéteményeseként ezt nyilván csak véletlenül követik el a baloldali újságírók. Hiszen minden, ami jó, az baloldali és liberális, s minden, ami rossz, az jobboldali és nemzeti. Talán ezért ért annyira az SZDSZ az oktatás mellett az egyházi ünnepekhez is. Idei propagandanaptárukon két jeles képviselőjük mosolyog ránk sokatmondóan és nem ok nélkül: a naptárban két húsvétot is kapott a keresztény világ. Az egyiket áprilisban, a másikat június 8-án és 9-én. Ez idáig a keresztényeknél pünkösd volt. Húsvét, pünkösd? Nekik egyre megy.