Béke

A koronatanácsban feszült hangulat uralkodott. A merénylet hírére a háborús héják, a hadi beszállítók képviselői, a német diplomáciai csatornák egyformán hadüzenetet követeltek.

– Most kaptam telegramot Vilmos császártól, ők készen állnak a támadásra – szólt Ferenc József.

– Úgy hírlik, az oroszok mozgósítanak, márpedig akkor az angolok sem maradnak tétlen. Ha a gépezet beindul, nem lehet megállítani – vélte Von Stürgkh.

A magyar miniszterelnök a fejét csóválta.

– Ez kataklizmához, világégéshez vezet, amivel semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.

– Ugyan már, mire a levelek lehullanak, mindenki odahaza lesz. Nem tehetünk mást, követjük a nagyhatalmak lépéseit.

A magyar kormányfő úgy érezte, egy erős, elszánt ember még megakadályozhatja az esztelen vérontást. Vonatra szállt, és másnap délben már Berlinben tárgyalt. Innen az útja Londonba vezetett, majd Párizsba, ahol meggyőzte az angol és francia miniszterelnököt, hogy próbálják meg a konfliktust diplomáciai úton rendezni, és ne rángassák bele a kontinenst egy elhúzódó háborúba, ahol európai emberek ölik egymást halomra ahelyett, hogy Pesten, Nizzában vagy a Champs-Élysées-n korzóznának, fagylaltot ennének, esetleg ismerkednének a modern kor csodáival, mint az automobil vagy a telefon.

– Ha az orosz cár visszavonja a mozgósítási parancsot, beszélhetünk – súgta meg Vilmos császár, így a következő állomás Szentpétervár.

Louis Blériot először kérette magát (mondván, egy jó kis háborúban ezerszám adhatná el cége a repülőgépeket), de végül rábólintott, és saját gépén vitte el a magyar miniszterelnököt a cárhoz. Nem volt egyszerű II. Miklósnak a lelkére beszélni, de belátta, hogy ha a többi nagyhatalom is hajlandó észszerű kompromisszumokkal, tárgyalóasztal mellett megállapodni, akkor teljesen felesleges a gyilkolászás. Utoljára egy négyszemközti megbeszélésen sikerült meggyőzni az agg Ferenc Józsefet, hogy birodalma szétesését okozhatja egy efféle nagy háború.

Így hát letettek róla.