„A jezsuiták társaságának fennmaradása esetén majdnem lehetetlen, hogy az egyház valódi és tartós békét élvezzen.” Amikor 1773-ban XIV. Kelemen pápa ezzel az indoklással feloszlatta a jezsuita rendet (amelyet VII. Piusz 1814-ben majd visszaállít), nyilván nem sejthette, hogy a távoli jövőben egyszer majd egy jezsuita követi a pápai trónon, akinek a tevékenysége utólag is igazolni fogja az intézkedését. Ennyire megosztó személyiség ugyanis még nem volt a katolikus egyház modern kori történelmében, mint az I. Ferenc néven regnáló jezsuita Bergoglio. Talán már unalmas is, hogy időről időre közzéteszem az európai katolicizmus leépítését célzó ámokfutásának legaktuálisabb epizódjait. Újabb meglepetést nem okozhat, gondolhatnánk, hiszen éppen elégszer kimutatta már a foga fehérjét e tekintetben. Legfeljebb ismétli önmagát. Bergoglio azonban kétségtelenül találékonynak bizonyul maradék európai hívei elidegenítésében.

Fotó: shutterstock.com

A béke világnapjára időzített december 17-i üzenetében is a szokásos rögeszméit szajkózta kedvencei, a migránsok befogadása érdekében, elfogadhatatlannak nevezve az olyan politizálást, amely „minden rosszért a migránsokat hajlamos hibáztatni”. Szerinte az olyan „politikai bűnök”, mint az idegengyűlölet, a rasszizmus, „az elutasító viselkedések vagy nacionalizmusformák, amelyek megkérdőjelezik a testvériséget, amelyre globalizált világunknak oly nagy szüksége van”, valójában „aláássák a hiteles demokrácia ideálját”. (Pope Francis Dec­ries Politicians Who ’Blame Every Evil on Migrants’, breitbart.com, 2018. december 18.) Lényegében a pápa elvárja az európaiaktól, hogy áldozzák fel magukat, a megélhetésüket és a civilizációjukat, mert a négerek szenvednek Afrikában, és sokkal jobban éreznék magukat Európában, tehát az európaiaknak mindent el kell követniük annak érdekében, hogy minél nagyobb tömegben áttelepülhessenek ide, hogy végeredményben lecserélhessék őket. Íme, a pápai terv pőre valósága, a keresztényi „szeressük egymást, gyerekek” lózungtól levetkőztetve.

Ami pedig a „hiteles demokráciát” illeti, amelyről Bergoglio papol… Ebben a kérdésben valamivel hitelesebb szakértőnek számít mondjuk Arisztotelész, mint a történelem egyik utolsó egyeduralkodója, akinek a jelek szerint fogalma sincs az arisztotelészi „filia” (barátság) fogalomról, amely ugyanazon civitas tagjai közötti etnokulturális konszenzust jelent. A nagy görög bölcs szerint ugyanis demokrácia kizárólag homogén etnikai közösségeken belül lehetséges, miközben a (pápához hasonló) despoták mindig az etnikumok rivalizálása által mélyen megosztott társadalmakon uralkodnak.

Egy vegyes etnikumú, kevert fajú, multikulturális társadalom így szükségképpen antidemokratikus a filia hiánya miatt, mert az etnikai káosz megakadályozza annak kialakulását. Arról nem is beszélve, hogy a demokrácia nehezen egyeztethető össze a pápa által képviselt globalokommunizmussal, amelynek egyik legutóbbi „coming out”-jával minden korábbinál nyíltabban tanújelét adta, azon meditálva, hogy „a vagyonos kevesek” azt élvezik, ami „igazság szerint mindenkié”, és „a keresztények nem maradhatnak közömbösek a kizsákmányoltak és nélkülözők, köztük a migránsok növekvő zsivajával szemben”. (Pope Decries That ‚Wealthy Few’ Feast on What Belongs to All, usnews.com, 2018. november 18.) Marx az isten, és Bergoglio az ő prófétája.

Ha már a coming outnál tartunk: Carlo Maria Viganò érsek, a Vatikán volt washingtoni nagykövete nemrég nyílt levélben azzal vádolta meg a pápát, hogy – más magas rangú vatikáni tisztségviselőkkel karöltve – fedezi a klérus teljes spektrumában burjánzó pedofil és homoszexuális tendenciákat. (As crisis envelops Catholic Church, is Pope Francis facing a „watershed moment”?, washingtonpost.com, 2018. szeptember 3.)

Erre a konkrét vádra Bergoglio azzal válaszolt, hogy „az Isten népének” címzett levelében a „klerikalizmus” számlájára írta a pedofíliát, ezzel farizeus módon mentegetve a homoszexualitást, holott a különböző, főleg amerikai egyházi vizsgálatok szerint az egyházat megrengető „szexuális zaklatások válsága közvetlenül kapcsolódik a homoszexualitáshoz”, az áldozatok négyötöde ugyanis hímnemű, többnyire tizenéves. (Pope blames U.S. sex abuse crisis on „clericalism”, leaves out homosexuality, lifesitenews.com, 2018. augusztus 20.)

Augusztus 21-i Twitter-bejegyzésében Wilfrid Napier dél-afrikai bíboros ugyancsak világosan a „homoszexuális tevékenységet” (same sex activity) nevezte meg „az egyházat a gyökeréig megrázó botrány” kiváltó okának, valamint a szodomita papok iránt az egyházon belül megnyilvánuló toleranciát. Országa egyházi méltóságainak címzett nyílt levelében David Marsden, az angliai St. Mary katolikus szeminárium volt tanára leleplezte a tanintézetében uralkodó és „a papságot belülről romboló” homoszexuális szubkultúrát és a püspökök cinkos hallgatását. (churchmilitant.com, 2018. október 16.)

Pedig az egyházban – legalábbis elvileg – mindmáig érvényben van XXIII. János pápa 1961-es direktívája, miszerint tilos pappá szentelni „a homoszexualitás vagy a pederasztia végzetes hajlamával sújtott személyeket, mert a közös élet és a papi hivatás súlyos következményekkel járó veszélyeket alkotna”. Nem csoda, hogy már a német konzervatív elit hivatalos orgánuma is címlapsztoriban figyelmeztette Bergogliót az igazmondás kötelességére, „az egyház legnagyobb válságáról” cikkezve. (Du sollst nicht lügen. Der Papst und die katholische Kirche in ihrer größten Krise, Der Spiegel, 2018. szeptember 22.)

Régen a törvényes pápákkal szemben fellépő trónkövetelőket ellenpápáknak nevezték. Tekintve, hogy egyes vélekedések szerint XVI. Benedek lemondása (lemondatása?), következésképpen az utóda megválasztása körül nem volt minden rendben, nincs kizárva, hogy egyszer még I. Ferencet is ellenpápaként fogják számontartani az egyház történetében. Tevékenysége alapján már most rászolgál erre a címre. Az európaiak szempontjából mindenképpen.