A Wall Street-i irodában folyamatosan csengtek a telefonok, érkeztek az e-mailek, peregtek a konferenciahívások.

– Kétezer? Első lépésben az uránbányákba, ha marad, mehet a mangán és a kaolinit kitermelésre. Nem, a búzaföldre a következő szállítmány, persze, gyapot, nagyon vicces…

Hirdetés

– Egyelőre Lampedusán dekkolnak, most még maradjanak is ott, idővel aztán… Nem, nem, a kiürült területekre telepítjük, olcsón, hogyne, szinte ingyen. Ahogy szoktuk.

– Naná, ha szükséges a Száhel-övezetből további tízezer, szinte korlátlan az utánpótlás Nigerből, főleg, ha nem rendeződik addig…

– Igen, a Monsanto igényelt tízezret, le tudjuk szállítani, jó adottságú, strapabíró szervezettel… A veszteségek gyorsan pótolhatók, állítólag elindult egy újabb rakomány Líbiából, ha nem sikerül az olasz partoknál, akkor a franciákon keresztül.

– Nem olyan sürgős, az idei aratáson túl vagyunk, kicsit bekavartak a magyarok és a lengyelek, de nem lesz probléma, már rajta vagyunk. Családokat is, hogyne, a gyerekek is tudnak dolgozni, a megfelelő motiváción múlik. Motiválni pedig nagyon tudnak a fiúk odaát.

– Igazán? Elsüllyedt egy rakomány? Kellemetlen. Szóljatok a Sea-Watchnak, cirkáljanak sűrűbben és közelebb, így bátrabban nekiindulnak. A veszteséget nem kell nagy dobra verni, csak ha megfelelő tálalással rokonszenvet és újabb támogatókat tudunk nyerni. Még hogy muszáj? Te fogod a felszínre hozni a vasércet, esetleg Hunter?

– A Cargill helyi igazgatója kért további ezret, a DuPont pedig négyezret, lehetőleg férfiakat. Az uránbányában viszont jobban örülnek a gyerekeknek, kisebb helyen elférnek, és nem esznek annyit.

– Láttam, kilőttek a részvényárak, de le kell kötnünk még vagy tízezret, mert különben nem indul be a termelés abban a volumenben… Igen, ha minden a tervek szerint alakul, gyakorlatilag száz százalékot fel fogunk vásárolni. Van rá ígéretünk nagyon magas helyről. Jó, persze, most ezt hívjuk magas helynek. Átmeneti, persze. De hát mi nem az?

Korábban írtuk