Buszok

Az útellenőrök a monitor előtt figyelték a kamerák felvételeit. A két sávban, egymás mellett két busz haladt. Az eddig hátrébb lévő most balról próbált előzni, így lassacskán utolérte a másikat. A jobb oldali jármű egyenesen, kényelmes sebességgel és biztonságosan falta a kilométereket, kormányát biztos kézzel fogta a sofőr.

A bal oldali, előzésre készülő busz azonban ide-oda kacsázott, olykor elhagyta a felfestéseket, többen is kapkodtak a kormány után. Ha valaki látszólag meg is ragadta a volánt, úgy tűnt, mintha ittasan vezetne. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy szabályosan nem fog tudni előzni, ezért többször megpróbálta leszorítani a jobb oldali buszt. Amikor hosszú, mély szakadék fölött átívelő viadukthoz értek, oldalról többször neki is ütközött.

– Nézd csak! – kommentálta az egyik ellenőr a képernyőre mutatva –, mindjárt magával rántja a mélybe.

– Az is egy megoldás – dünnyögte a társa az ebédjét majszolva. – Nekünk az is jó.

Az út jobb oldalán haladó busz vezetője ekkor gázt adott, az előzni készülő járgány pedig némi csúszkálás után, defektes kerékkel, gőzölgő motorháztetővel a leállósávba keveredett. A megannyi sofőr egymást korholta, míg a lehagyni vágyott busz kontúrjai eltűntek a látóhatáron.

– Ezt a sok kretént! – csapott az asztalra az útellenőr. – Mondtam, hogy alkalmatlanok! Kénytelenek vagyunk mi kézbe venni a dolgot.

Megnyomott egy gombot, és – ahogyan az a középső monitoron látszott – a lendületesen száguldó busz előtt sorompó ereszkedett le a szélső sávban. A sofőr azonban egy ügyes manőverrel kikerülte.

– Vigyázz, kimegy a körzetünkből, és akkor már nem fogjuk tudni megállítani! – dobta el izgatottan a szendvicset a másik. Ekkor megcsörrent a piros telefon.

– Találjanak ki valamit! – dörögte egy rekedtes hang. – Még a végén célba ér, és leteszi biztonságban az összes utasát. Annak pedig nagyon nem fogok örülni. Megmondtam: ennek a busznak tönkre kell mennie! Eleget fizetek nektek ahhoz, hogy megoldjátok!

Az útellenőrök sóhajtva néztek össze.