Döntés

A történelem, ahogy eddig nem láttuk című sorozatunk újabb darabja a múlt század elejére repíti a Jobbszél olvasóit.

Ferenc József töprengve húzogatta ősz bajszát, amikor értesült a trónörökös szarajevói lelövéséről. Nem kedvelte túlzottan Ferenc Ferdinándot, sokkal jobban megrázta annak idején, amikor Erzsébetet szúrták le Genfben, de kétségkívül reagálni kellett valamit.

Vilmos császár már régóta rágja a fülét egy jó kis háború miatt, és szó, ami szó, a Monarchiára is ráférne egy könnyű kis hadjárat a Balkánra.

– Hívja fel nekem a miniszterelnököket meg a német császárt – szólt ki a Burgban lévő dolgozószobája ajtaján a titkárnőnek. – Ha sikerült mindenkit elérnie, kapcsolja be őket.

Amikor a videokonferencia résztvevői valamennyien vonalban voltak, az uralkodó vázolta elképzeléseit a katonai beavatkozásról. Vilmos – aki a háttérképe szerint éppen egy erdőben vadászott, a gyenge térerő miatt olykor recsegett is a hangja – lelkesen fogadta az ötletet. Tisza azonban fenntartásokkal élt:

– Egy háborúban rengetegen meghalnak. Puska- és ágyúgolyók, tűz, leomló várfalak, mérges gázok, gránátok. Elvesztett végtagok, vakság, süketség; a hátországban éhínség, járványok. A háború rettenetes dolog, inkább mindenki maradjon otthon.

– Na jó – ellenkezett a német császár –, mi otthon maradunk. De mi van, ha a franciák és az oroszok nem így gondolják?

– Meg kell őket is győzni, hogy ne háborúzzanak, mert az sok áldozattal jár. Ha a történelem során mindenki megült volna a fenekén odahaza, nem lett volna megannyi nyavalya, pusztulás.

– Kétségtelen – ismerte be őfelsége. – Az élet azonban tele van szenvedéssel, rossz dolgokkal. Ezt tudomásul kell venni. Eleink is így éltek, ez itt nem a mennyország. Krisztus urunk megmondta: az ő országa nem e világból való. Ergo: ez a világ tökéletlen, telve szenvedéssel, halállal.

– Hát jó – egyeztek bele sóhajtva a többiek. – Akkor legyen háború. Majdcsak túl leszünk ezen is.