A kapitány tehát menekülni készül. Szó, ami szó, a hajó süllyed. Nem szeretném untatni az olvasót az ország katasztrofális helyzetének ismertetésével, mert azzal sajnos nap mint nap szembesülünk, mint ahogy azzal sem fárasztanám magunkat, hogy a konok proletárok minősíthetetlenül alpári támadásait elemezgessem, elég csapás lehet nekik reggelente a tükörbe nézni. Hosszan sorolhatnám itt azon médiamunkások nevét is, kiket úgy büntet a Mindenható, hogy azzal az arccal kell élniük halálukig, amit kaptak. Hát gondoljon bele a tisztelt olvasó, hogy mi volna, ha holnap reggel arra ébredne, hogy ön mostantól… (ide egy név jön a ballib médiakórus szörnyeiből). Ugye, hogy szép az élet? Ami azonban megérdemel néhány sornyi figyelmet, az a hajó süllyedésének oka, mert a mi Kárpátiánk, miként ama legendás névrokon ott az északi vizeken, nem ütközött jéghegynek, sőt. Nem azért süllyed a magyar hajó, mert léket kapott, hanem mert a működtetésére felfogadott személyzet ellopott mindent, ami ellopható.

Eleinte nem tűnt fel a dolog, de amikor már a hajó oldalát borító fémlemezeket szerelték le, s az így támadt réseken kezdett beáramlani a víz, akkor az utastársadalom aggódni kezdett. Nem nagyon, kicsit. De az is valami.

Hogy ne tűnjön mindez képes beszédnek, talán néhány példa a megszámlálhatatlanul sokból. E lapszámban olvashatunk arról, hogyan kell egy kórházat a jogszerűség keretei között kifosztani. Korábban a Demokrata egyedül tárta fel, hogy a budapesti Postapalota értékesítésével az államot valakik több tíz milliárddal károsították meg, amikor mélyen áron alul adták el. Ugyanez történt a Balettintézettel, vagy mint nemrég fény derült rá, a Gresham-palota melletti irodaházzal. És így tovább.

A módszer mindegyik esetben ugyanaz. Az államvagyon a kommunista diktatúra után jelentősen szétolvadt, de ami maradt, az még mindig komoly értéket képvisel. Mivel túlnyomó részben olyan ingatlanokról van szó, amelyek értéke az európai piacon különösebb gond nélkül megállapítható, az értékesítésre felhatalmazott államhivatalnokok hatalmas magánjövedelemre tehetnek szert, ha az ingatlant különféle manőverekkel jól leértékelik, és nyomott áron eladják egy közvetítőnek, aki azután piaci áron értékesíti tovább. Nyilvánvalóan a hivatalnokok ilyenkor hatalmas összegű korrupciós pénzt kapnak ezért, hiszen máskülönben miért csinálnák.

A dolog lényege itt az, hogy amit a ballib maffia az elmúlt években a trükkös privatizációval ellopott, az nem került vissza a nemzetgazdaságba, hanem döntő többségben offshore cégeken keresztül svájci és egyéb bankszámlákon landolt. Ha valaki kiszámolja a közelmúltban nyilvánosságra került efféle ügyeket, nem kis meglepetéssel tapasztalhatja, hogy száz- és százmilliárdok tűntek el a költségvetésből, magánzsebekbe. A kiáramlás olyan erőteljes, hogy a nemzetgazdaság megrogyott, amit a tolvajkommandó újabb adók kivetésével volt kénytelen ellensúlyozni. Ez azonban a népszavazással megakadt és lelassult. Aki kapta, marta, de aki csak most került volna sorra, annak már nem jut, legföljebb az elkerülhetetlenül bekövetkező elszámoltatás. Hát ezért menekülne a kapitány. Mert az utasok még türelmesek, de a személyzet már lázadni készül.

Bencsik András