Emlő

A biológia, a tudomány, a valóság határai elmosódtak.

Nincs többé igen, és nincs többé nem. Sem férfi nem, sem női nem. (A női igen is ezentúl csak írásban vagy hangfelvétellel érvényes, különben erőszaknak számít.)

A fejlett Nyugat modern válaszokat ad az új kihívásokra. A dániai Århusban Gendermúzeum nyílt; őskori ásatásokon előkerült autentikus leleteket mutatnak be, mint azt a kisbabát szoptató, terebélyes szőrzetet viselő férfit, akiről a mondóka született, miszerint „volt egyszer egy ember, szakálla volt gender”, ami különösen akkor látható, ha az illető túl sok vadgendert szívott már. (Német tiltakozásra a túlzottan maszkulin és így kirekesztő „gender” szó mellett perjellel használandó a gendie- és gendasmúzeum megnevezés is.)

A szakállas szoptatós férfi látványa megihlette a Repülő Emlősök Érdekvédelmi Tömörülését, akik a denevérek példájának kiterjesztésével követelik annak elismerését, hogy az emlősök is képesek önerőből a levegőbe emelkedni. Ezt bármelyik emlős produkálhatja, joga van hozzá, hogy éljen vele. Velence szárnyas oroszlánja, a Kockásfülű nyúl vagy a görög Pegaszosz az élő bizonyítékai ennek a vitathatatlan ténynek, amit manapság már kultúrember vagy igazi demokrata nem vonhat kétségbe. Ha mégis valaki a fatetőn fészket rakó zsiráfok, a virágszirmok körül repdeső elefántok vagy a puszták felett köröző macskák és a szavannákra a magasból letekintő zebrák létét megpróbálná eltagadni, azoknak csak be kell térniük a most nyíló Repülj, emlős! kiállításra, és az ott fellelhető hasonló témájú festmények, fotók, szobrok és tudományos értekezések meggyőzik az igazságról.

Mire azonban az Európai Unió alapszerződésébe beiktathatta volna az emlősök röpképességéről szóló tézisét, aszexuális szervezetek tüntettek az ellen, hogy egy állatrendszertani osztályt a buja nemiséget idéző kebelről nevezzenek el. Szerencsére a szoptató férfi szobra oly mértékben megfosztotta a női mellet minden erotikus jellegétől, hogy ebből később nem lett ügy.