Az Országos Bírói Tanács tagjai megtorpantak a Szabadság téri kordon előtt, az amerikai nagykövetségnek a lezárt utcák között megbúvó épületénél. Miután átestek a fémdetektoros vizsgálaton, a motozáson és a személyi azonosításon, a belépés előtti utolsó ellenőrzésnek is meg kellett felelni.

– Jelszó? – dörrent az őr, és kibiztosított géppisztolyát sorozatlövésre állította.

– A bírói függetlenség szent! – zúgták kórusban. A fegyveres bólintott. Intett, hogy továbbmehetnek.

A nagykövet már a lépcső tetejéről, kitárt karral üdvözölte őket, a férfiakat jól meg is ölelgette. Kis szobába mentek; a kerekasztal mellett elkészültek a fotók, névsorolvasás és jegyzetelés után kezdődhetett az érdemi munka.

– Önök – kezdte mosolyogva a nagykövet – nem hazaárulók attól, hogy egy másik ország nagykövetét tájékoztatják, és meghallgatják a kéréseit. Kérem, ismételjék el!

– Nem vagyunk hazaárulók! – nyilatkozták öntudatosan.

A diplomata egyesével megveregette a vállukat, és cukorkát adott nekik.

– Különösen te vagy nagyon tökös – hízelgett egyiküknek. – Két és fél év letöltendőre ítéltél 2006-ban egy lázadót, holott az ügyészség is csak egyet kért rá. Százakat helyeztettél előzetes letartóztatásba azokban a vészterhes napokban, kizárólag rendőri állítások alapján. Akkor még érvényesült a jog ebben az országban, nem úgy, mint manapság. Szörnyű, amikor diktatúrákban a végrehajtó hatalom megpróbál beleszólni az igazságszolgáltatás működésébe. Felfoghatatlan, hogy politikusok visszaéljenek a pozíciójukkal. Nem is értem, Magyarországon ez elfogadható? Nálunk, Amerikában, elképzelhetetlen az efféle törvénytelenség. Egy bíró mindig független, igaz? – fenyegetően körülnézett. Bólogattak. – Az OBT tagjaiban – folytatta – fel sem merülhet, hogy bárki, hangsúlyozom, bárki nyomást gyakoroljon rájuk. Nos – zárta le a fogadást –, majd megírom a követség hivatalos oldalán, hogy fontos beszélgetést folytattunk az OBT függetlenségének előmozdításáról. Ugyanis első a függetlenség.