Hirdetés

Az Európai Unió gombaalbizottságában forrtak az indulatok. Egy konzervatív képviselő indítványt nyújtott be arról, hogy a légyölő galócát minősítsék veszélyes fajnak, és kezdjenek róla felvilágosító kampányba, megóvva ezzel emberek életét.

– Honnan veszik, hogy a galóca veszélyt jelenthet bárkire is? – kiabálta a zöldek küldötte.

– Sok száz éves tudás – felelte higgadtan a beterjesztő. – Eleink közül néhányan gyanútlanul ettek belőle, és súlyos egészségkárosodást szenvedtek. Ezért később a többiek már messzire elkerülték, sőt, ha úgy adódott, szét is taposták, nehogy valaki kísértésbe jöjjön a szép pöttyös kalapja miatt.

– Hogy jövünk mi ahhoz, hogy beleszóljunk, ki miképpen bánik az egészségével, vagy hogyan próbálja módosítani a tudatát? Mi teret engedünk az egyéni szabadságnak. Ne pofázzon közbe, most én beszélek! Amellett mi a garancia arra, hogy csakugyan mérgező?

Korábban írtuk

– Ez tapasztalati tény, sőt már bizonyítani is tudjuk különféle kémiai elemzésekkel.

– Az egyes gombáknál talán igen. Ha már leszedtek, feldaraboltak egyet, arról esetleg megállapíthatják, hogy mérgező volt. De mindaddig ártalmatlannak kell tekintenünk minden gombát, amíg az adott, konkrét példány nem okoz valamiféle kárt.

– Éppen arra szolgál a kollektív emlékezet, a kultúra, a múlt ismerete, a generációk közötti ismeretátadás, az oktatási rendszer, hogy ne kelljen mindenkinek megtapasztalnia például a gombák halálos hatását – érvelt a konzervatív honatya.

– Ez nem más, mint pusztító előítélet. Amíg nekünk befolyásunk lesz a döntésekre, sosem fogjuk megengedni, hogy ez a szemlélet diadalmaskodhasson az unióban. A légyölő galócát ezért pontosan olyan ártalmatlannak kell tekintenünk, mint bármely más élőlényét a világnak. Egyben javaslom, látva képviselőtársam szégyenletes korokat idéző gondolatmenetét, hogy valamennyi úgynevezett jobboldali, nemzeti vagy konzervatív képviselőtől vonjuk meg a megszólalás lehetőségét. Egyetértenek? Látható többség. Köszönöm!