Hála
– Mire lenne szüksége, elnök úr?
– Fegyverekre, tankokra! A legmodernebbekre. Repülőgépekre, üzemanyagra és lőszerre. Lőszer, lőszer és még lőszer.
– Sajnos, mi fegyvert nem tudunk adni…
– Akkor mi a fenéért tart fel, zaradi boha, addig is tárgyalhattam volna valami rendes fickóval, aki fegyvert tud adni, páncélozott járműveket, géppisztolyokat, rakétaelhárító rendszereket…
– Esetleg a sebesültek számára kórházi ellátást tudunk biztosítani, vagy a…
– Vagy lőszert, igen.
– A menekültek elszállásolásában, a gyerekek iskoláztatásában közreműködhetünk, karitatív szervezeteink gondoskodnak ételről, ruháról, átmeneti szállásról…
– És még egy kis lőszerről, az kéne, hogy kiűzzük, kinyírjuk az agresszort, a legszebb felüket mutassák nekünk, vagyis a hátukat.
– Esetleg a háború borzalmai elől menekülőknek lelki segélyt, a hosszú távú megélhetéshez munkalehetőséget…
– És sok-sok lőszert. Ágyúba, géppuskába, meg esetleg ha volna egy kis atombombájuk. Vagy felrobbanthatnák az ellenséges infrastruktúrát, az orosz követséget vagy tudomisén! Kicsit kreatívabban álljon már hozzá, az oroszbérenc kutyafáját a jódolgának!
– Amint említettem, elég sok területen próbáltunk segíteni, úgy látjuk, hogy…
– Én meg nem látom a fegyvereket, a tankokat, repülőgépeket…
– …mi elsősorban a béke érdekében…
– Béke? Mi az a béke? A háború folytatása más eszközökkel. Nekünk fegyverek kellenek. Az a barát, aki fegyvert ad, aki nem ad, az pukkadjon meg.
– Hiszen mi nem is vagyunk barátok.
– Aki nekünk nem barátunk, az nem barátja a szabadságnak és a fegyvereknek, mert legjobb a fegyverbarátság. Ha nem hozott fegyvert, kotródjon innen!
– Abban bíztam, talán megköszöni, hogy ellátjuk a menekülteket, a humanitárius…
– Hallotta tőlem valaha azt a szót, hogy humanitárius? Kértem én valaha kaját vagy fedelet? Nem kértem! Fegyvert kértem meg lőszert, engem csak az érdekel. Én az emberiséget két csoportra osztom: az egyik, amelyik ad nekem fegyvert, a másik meg a gazemberiség.
