Havasok, Pörzsék, parasztok
Bár valószínűleg olvasóink többsége az elmúlt napokban hallott róla, nem árt nyomtatásban is rögzíteni Pörzse Sándor és Havas Henrik párbeszédét, ami az N1TV Saller című, február 19-én publikált műsorában hangzott el.
Aki esetleg még nem értesült volna róla: az N1TV a Jobbik internetes videócsatornája, ahol – mint az a két említett férfi nevéből is látszik – többnyire a más balliberális médiumokból kikopott, éppen ezért sértődött és általában nagyon rosszkedvű emberek tolják a kormányellenes propagandát. Nos, akkor adjuk át a szót Havaséknak…
Pörzse Sándor: – A Gyurcsány-érába’ volt a legalacsonyabb a’ úgynevezett magyar identitás. És szerintem csúszott vele az Orbán Viktor egy tizenöt évet. Abban az időben tényleg többen voltunk, akik úgy éltük meg a magyar identitásunkat, hogy elkezdtünk Wass Albertet olvasni, hogy elmentem lovasíjászkodni, és a többi, és a többi. De azért ezt kinövi az ember! Tehát… De úgy látszik, fölmérték a propagandistái, hogy még mindig van pár százezer ember, akit meg lehet szólítani.
Havas Henrik: – Egyébként most már tényleg hadd kérdezzem már meg, mert ez fúrja az oldalamat: te mikor világosodtál meg, Sanyi?
Pörzse Sándor: – Hát engem a választások világol… világosítottak meg. Tehát én most pont átestem a ló túloldalára. Én azt hittem, hogy a magyar valamikor… Azt hittem, hogy… Most lehet, hogy nagyon-nagyon durván hangzik, amit mondok, én hittem benne, hogy mi vagyunk a kiválasztott nemzet. Érted? Én is elhittem azt, hogy még a’ izét is mi találtuk fel, a cinket is meg a mindent. És… És aztán rá… Én most meg pont az ellenkezőjét látom. Tehát ennyiszer becsapni egy népet, ahányszor a magyart becsapták, nem lehet, csak akko’, ha buta. Most már nem tudok tényleg mást mondani.
Havas Henrik: – A magyar az buta. Márai megírta, hogy mi Trianonban nemcsak területeket vesztettünk el, hanem elvesztettük a polgárságunkat. A Kassát, a Szabadkát, a Nagyváradot. Mindent elvesztettünk, és itt maradtak ezek az igazi, Illyés Gyula által megénekelt magyar parasztok, a zsellérek, akit lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr, és ezek most gyűlölik Budapestet, amelyik valóban világváros, valóban multinacionális, valami egészen elképesztő kulturális háttere van… És ezek a parasztok nem bírják elviselni. Nem bírják elviselni.
A fenti párbeszéd – túl azon, hogy vérlázító – abból a szempontból érdekes, mert két szereplője a balliberális közéleti személyiségek két nagy típusát testesíti meg. Vannak a – fogalmazzunk leegyszerűsítve – Havas Henrikek, azok a nagyvárosi ballibek, akik mindenkit lenéznek, aki nem olyan, mint ők. Akik műveltebbnek, intelligensebbnek képzelik magukat a másik politikai térfélen állóknál, és akik demokratának és haladónak hirdetik magukat, miközben kirekesztők, és nem tűrik az ellenvéleményt.
Eszünkbe juthat például Tamás Gáspár Miklós 1990-es Beszélő-cikke, amiben először esett szó nyíltan arról, hogy csak a liberálisok irányíthatják az országot, a „mucsaiak” győzelme tragédiához vezetne. („Ha mi, magyar szabadelvűek nem leszünk benne a következő magyar kormányban, talán sok új igazgató, főtitkár és tábornok lesz, de marad a rendszer. […] Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.” – Új reformkor vagy új Horthy-korszak?, Beszélő, 1990. március 24.)
Ugyanez a gondolkodásmód köszönt vissza még huszonnyolc évvel később, 2018-ban is, amikor azt sugallták, hogy a tájékozatlan vidékiek nyerték meg a választást a Fidesznek. („Egyre világosabb a főváros-vidék szembenállás is. […] Ha ön ezeket a sorokat olvassa, akkor nagyon valószínű, hogy gyakorlottan szörföl a neten, tudja, hogyan kattintson egyik hírszájtról a másikra, esetleg beszél külföldiül, és ha valami érdekli, utánanéz a külföldiek internetjén. Ebből a szemszögből pedig nem egyértelmű, hogy az ország jó része nem ápol ilyen bensőséges viszonyt a médiával, az információgyűjtéssel. Nem az ő hülyeségük, nemtörődömségük ez, hanem másfajta életvitel és másfajta kulturális háttér kérdése.” – Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?, Földes András, Index, 2018. április 9.)
Aztán van a másik balliberális embertípus: azoké, akik sértettségükben a jobboldalról a balliberális térfélre vándoroltak, esetleg ide-oda ugrálnak a két oldal között, mivelhogy elveik nincsenek, csak érdekeik. Hívjuk őket Pörzse Sándoroknak. Maga Pörzse 1994-ben a Fidesz kampányzáró eseményén lépett fel a BS-ben, négy évvel később már a terézvárosi MSZP választások előtti rendezvényén szerepelt. De közben például 1997-ben ő vezette a Schmuck Andor fémjelezte, szocialista kötődésű, később adatgyűjtési botrányba keveredő Xénia Láz Egyesület Budapest Sportcsarnokban rendezett buliját is – ez az egyesület az Űrgammák című sorozat népszerűségét kihasználva 75 ezer iskolást szervezett be, vélhetően a baloldali szavazótábor utánpótlásaként tekintve rájuk. A BS-ben Pörzse olyan ballib sztárokat konferált fel, mint az említett Schmuck, Németh Péter későbbi Népszava-főszerkesztő vagy a Pa-Dö-Dő…
Pörzse Sándor vándorlása itt azonban nem ért véget: 2002 után, az induló Hír TV-ben már úgy láthattuk, mint szókimondó, a magyar történelem és őstörténet iránt érdeklődő jobboldali, és ugyanezt az arcát mutatta a Demokrata Videó Televízióban, majd az Echo TV-ben is. Jellemző rá, hogy 2010-ben, már Jobbik- és Magyar Gárda-tagként – még a szocialista kormányzás időszakában járunk –, az induló Barikád legelső vezércikkében rögtön nekiment néhány évvel korábbi barátainak, a Hír TV-től a Demokratáig, arra utalva, hogy nem az igazat írjuk, mondjuk a közönségünknek. („Hír TV, Echo TV, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Heti Válasz, Demokrata, Magyar Fórum, Lánchíd Rádió – hogy csak a legnagyobbakat említsem. Rengeteg hangszer, a zenekar mégis fájóan hamis. Ha a fentebb soroltakat összehasonlítjuk pl. a Barikáddal vagy a kuruc.infó-val, olybá tűnik, mintha különböző országokról írnának, beszélnének. […] A Demokratában már régen nincsenek ott a legjobbak. […] Már csak hazugságok vannak Morvairól, meg vezércikk arról, hogy már csak kettőt kell aludni, és mi jövünk.” (Gondolatok a jobb(?)oldali sajtóról, Barikád, 2010. január 14.)
Ebben az időben már nem egyszerűen jobboldali, hanem szélsőjobboldali volt, megesett, hogy arról értekezett, „a Rosensteinek nem vehetik el a magyarok helyét”. Mostanában meg visszatért a baloldalra, és az ősballiberális Havas Henrik és Para-Kovács Imre társaságában értekezik arról, hogy kinőtte a Wass Albert-olvasó, lovasíjászkodó korszakát…
Szivárványkoalíció, moslékkoalíció, balliberális összefogás – nevezzük akárhogy a Gyurcsány Ferenc vezette érdekszövetséget, egy biztos: olyan frusztrált, sértődött és hataloméhes emberek gyűjtőhelye, akik különböző oldalról és háttérrel indultak, de gyűlöletük tárgya közös, így az elmúlt években egymásra találtak. És mivel saját és politikai közösségük sikertelensége miatt napról napra jobban utálják nemcsak a Fideszt és Orbán Viktort, de a kormánypártok összes támogatóját is, jövő áprilisban épp ezért gátlástalanabb módszerekkel fognak ránk támadni, mint korábban bármikor. Meg kell védenünk tőlük mindazt, amit közösen elértünk.