Az állatkertben a majomház dugig volt tömve látogatókkal. Az üveg mögött a csimpánzok, orangutánok és gorillák kényelmesen, az előírások szerinti fejenkénti négyzetméter betartásával produkálták magukat, az innenső oldalon tülekedtek az emberek. Az egyik gyerek addig nézte a mókás állatokat, míg hirtelen ugrabugrálni kezdett, fura hangokat adott ki, belecsimpaszkodott az anyukájába.

Hirdetés

– Húhú – kiabálta. – Én is csimpánz vagyok!

– Dehogy vagy csimpánz – mosolygott az anyukája, megsimogatva a buksiját. – Te kisfiú vagy.

Hirtelen kivált a tömegből egy szigorú tekintetű aktivista, és felelősségre vonta a szülőt:

– Hogy merészel beavatkozni a gyerek identitásába? Éppen most definiálta magát csimpánzként. Milyen alapon akarja ráerőszakolni a saját megcsontosodott, bigott, avítt kategóriáit? Még hogy kisfiú… Hánynom kell!

– Bizony, bizony – bólogattak körülöttük többen is. – Az én kislányom például kutyusként szeretne élni – mondta egy magas férfi, aki pórázon vezette négykézláb totyogó, vígan ugató masnis leánykáját. – Ha a srác csimpánzként gondol magára, azt tiszteletben kell tartani.

– És ha a szülők erre nem hajlandóak – folytatta fenyegetően az aktivista –, akkor megfelelő civil szervezetek gondoskodnak róla. Csimpánzként fogjuk nevelni, majmok közé járatjuk a majomiskolába, majompajtások és majomtanárok közé.

– Ez gyakori? – kérdezte ijedten az anyuka, féltve ölelve magához a továbbra is makogó porontyát.

– Hogyne – biztosította az aktivista. – Az emberek többsége másnak képzeli magát, mint aki. Például külön intézményeket tartanak fenn azok számára, akik Napóleonnak, Hitlernek, a római pápának, esetleg Chuck Norrisnak tartják magukat.

– Ez borzasztó!

– Ellenkezőleg! Ez csodálatos! A tökéletes világban végre mindenki az lehet, ami lenni szeretne. Senki sem fog gátat szabni. Ön mi szeretne lenni?

– Bokszoló – kiáltotta az anyuka, előbb az öklére, majd az aktivistára pillantva.

Korábban írtuk