Invázió

2003. március 20-án az Egyesült Államok és szövetségesei megtámadták Irakot. Előzőleg Bush és Tony Blair hosszas megbeszélést folytattak, így a hivatalos verzió az lett, hogy Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereket birtokol. Rövidesen kiderült, hogy ez nem igaz, addigra azonban már az Európai Unió fölháborodott politikusai, a közvélemény és a média keményen nekirontott az amerikai agressziónak.

– Mit képzelnek az amcsik? Menjenek a Bushba! – tüntettek mindenütt az USA követségeinél.

– Ha van Iraknak tömegpusztító fegyvere, biztosan beveti egy támadás esetén, ezzel akár világháborút is kockáztatva – vélték elemzők. – Ha viszont ilyenkor sem veti be, akkor vagy nincs neki, vagy nem veszélyes.

– Jenkik, menjetek haza! – skandálták Berlin és Amszterdam, Belgrád és Kijev utcáin.

Az ENSZ szankciókat helyezett kilátásba az agresszorral szemben. Az amerikai érdekeltségeket sorra foglalták le világszerte, Svájc és Szaúd-Arábia befagyasztotta az USA befektetéseit. George Clooney-t őrizetbe vették, amikor a saját szigetére érkezett egy kisebb bulizó társasággal, sőt valamennyi ingóságukat elkobozták azzal a céllal, hogy az invázió után azok árából építsék újjá Irakot.

A Világbank átállt a dollárról jüan- és rubelelszámolásra, az amerikai és a brit sportolókat kitiltották a nemzetközi versenyekről, az angol bajnok helyett ezentúl az iraki kerülhet fel a Bajnokok Ligájának főtáblájára.

A felháborodott emberek Vlagyivosztoktól Lisszabonig úgy döntöttek, nem néznek többé hollywoodi filmeket, a plázákban az európai alkotások vetítése mellett arab filmhetet rendeztek. A fiatalok megfogadták, hogy nem isznak Coca Colát, Budapesten pedig az amerikai nagykövetségnek helyet adó Szabadság teret a Legyilkolt iraki kisgyerekek terére nevezték át. A koncerttermekből száműzték Bernsteint, Gershwint, a színházakból Millert, Williamst, Albee-t. Steinbecket és Salingert bezúzták. Várható volt, hogy Busht háborús bűnösként bíróság elé állítják…