Jellem

Bergengóc Pálról sokáig az emberek többsége azt sem tudta, hogy létezik. Illetve léteznie kellett, mert felesége ismert közéleti személyiség volt, tudták róla, hogy gyerekei vannak, és így bizonyára férje is.

Egy napon azonban a válásuk hírével lettek tele az újságok és az internetes oldalak, sőt rövidesen kiderült, hogy Pali unalmában rendszeresen verte az asszonyt. Az ismerősöktől az is kiszivárgott: a látszólag ártalmatlan fickóval valójában elég nehéz bírni. A bolti eladót megfenyegette, mert nem rendelt eleget kedvenc péksüteményéből, a szomszédból a kertjébe átrúgott labdákat pedig késsel vagdosta szét.

Pál mindent tagadott, összeesküvésnek, hazugságnak nevezte, amit csak azért terjesztenek róla, mert időközben úgy döntött, testhezálló volna számára a városi szeretetotthon vezetése, és beadta a pályázatát. Az otthon kuratóriuma jóságos, nyitott és az alantas befolyásolástól magukat mentesnek tartó emberekből állt, ezért nem hittek a vádaknak, és kinevezték. A környékbeli fiatal lányok közül többen is csodálták és egyben sajnálták a karakán Palit, akivel ennyi méltánytalanság eshet meg, egyikük máris a férfi karjaiba omlott, hiába csóválta a fejét az édesanyja, aki látott már ezt-azt a világban.

Rövidesen azonban az új barátnő is lila monoklikkal futott haza, az intézmény vezetéséből pedig felmentették, mert a szeretetotthonból pár hónap alatt gyűlöletotthont faragott, ahol az igazgató hívei egyre vadabbul molesztálták a többi bentlakót.

Pali ismét telesírta a médiát, hogy őt igaztalanul bántják; ezután annyira megszánták, hogy most már tízesével tapadtak rá a leányok, és három szeretetotthon is felajánlotta, legyen náluk főnök, ha másutt ilyen csúnyán viselkedtek vele. Hiába derült fény itt is a tulajdonságaira, már nem volt megállás. Egyre többen rajongtak érte.

Vezérigazgatói posztot kapott az Anonim Szeretethiányosok Klubjában, ahol szeánszokat szervezett, amelyeken jól eltángálta ezt a sok Stockholm-szindrómás agyalágyultat.