– A D-209-es modell egyre rosszabbul bírja – mondta a megrendelő. – Sajnos, eleve nem volt valami szerencsés konstrukció – nézett megrovóan a professzorra, aki bűntudatosan lesütötte a szemét -, le kell selejteznünk. Igyekezni kellene az új modellel.

A professzor akkor mindent megígért, és azóta kettőzött erővel, saját tervét 270 százalékra teljesítve munkálkodott. Az előző példányhoz képest még tovább csökkentette a termékben az erkölcsi érzéket, ezzel szemben maximális dózist adagolt a hatalomvágyból. Sikerült beszereznie némi Harpagon-kivonatot, ezt beépítette a kísérletbe, sőt – erre igen büszke volt – hozzájutott Ceausescu agyának ahhoz a részéhez, amelyben a magyarokkal kapcsolatos gondolatai születtek. Ezt átültette az új típusba. A megrendelők már az ajtón dörömböltek, amikor belepréselte a kísérleti alanyba az önhittséget és a kompromisszum-készség teljes hiányát, valamint egy lórúgásnyi komplexust a legkülönfélébb fajtákból, amit hirtelenjében talált a fiolái között.

– Vinnénk a terméket! – mondta a küldöttség, behatolva a laboratóriumba.

– Még nincs teljesen kész – szabadkozott a professzor. – A külsején szívesen javítanék valamennyit, ráadásul a beszédközpontja is fejletlen, nagyon hosszú szüneteket tart a szavak között. A memóriaegysége csapnivaló, mindig elfelejti, amit előző nap mondott.

– Nem baj – ragadta fel a megrendelő a terméket. „ Kicsit sovány, kicsit szemüveges, de vészhelyzet van, egyelőre megteszi.

– Úgy szeretnék egyszer valami szépet és okosat csinálni! – sóhajtott a professzor.

– Nálunk csak ilyenek készülhetnek! – oktatta ki a megrendelő.