Kacsa

A főpolgármester végigjáratta tekintetét a közgyűlés tagjain. Kisfiús mosolyából, szemüvege csillogásából mindenki gyanította, hogy ismét nagy horderejű bejelentést fog tenni. Nem is csalódtak.

– Úgy érzem… – kezdte bizonytalanul, de aztán megköszörülte a torkát és ellentmondást nem tűrően folytatta: – Ezentúl kacsának képzelem magam. Természetesen a pozíciómat nem érinti, ha kacsaként viselkedem és mások is így tekintenek rám, hiszen a polgárok engem mint entitást választottak meg, függetlenül belső lényegemtől.

– Csakhogy – érvelt a fideszes frakció – a szavazók nem tudták, hogy kacsára voksolnak. Ez visszaélés a mandátummal.

– Mint említettem, ez lényegtelen. Rám szavaztak, személy szerint, akár kacsa vagyok, akár bármi más. A továbbiakban kizárólag hápogni fogok, és az irodámban helyezzenek el egy kacsaúsztatót.

És kitotyogott az ülésteremből. A képviselők rövid meghökkenést követően, pártállásuktól függően értékelték az eseményeket.

– Rajtunk röhög majd mindenki – vélték a jobboldaliak.

– Eddig is röhögtek – vont vállat az egyik kétfarkú kutya. – Ennek az egésznek pont ez a lényege.

– Egy kacsa nem végezheti el a polgármester munkáját – vitatta továbbra is a közgyűlési kisebbség.

– Az eddigi minőségben és hatékonysággal természetesen egy kacsa is el tudja látni a feladatokat – elemezte a helyzetet a Tisza-frakció.

– A budapestiek számára kizárólag az a fontos, hogy szabad, önazonos, különbözőségét bármikor felvállalni képes, másokat is erre bátorító vezetőjük legyen. A főváros lakosságát nem érdekli a költségvetés, a BKV és hasonlók. Budapest nem a buszok, a köztisztaság, a közbiztonság vagy a rend városa, hanem a szabadságé. Minél nagyobb a szabadság foka, a budapestiek annál jobban örülnek.

Összedugták a fejüket a baloldali frakciók, és végül egy egymondatos határozati javaslattal éltek: „Egy kacsa is lehet budapesti főpolgármester.”

(Vagy egy kutya, egészítették ki a kutyapártiak kérésére, így már ők is teljes mellszélességgel felvállalhatták.)