Kajak

Magában így sopánkodott: kár volt az elő-előválasztásba belemenni és elszenvedni egy vereséget, amikor most is – miként Kálmán Olga – beszállhatott volna, hogy még egyszer kikapjon. Éppen azon tanakodott, miért veri meg őt mindig mindenki, amikor majdnem elgázolta egy biciklis. Még szinte be sem fejezte a káromkodást, máris megvilágosodott: ezek a biciklisek, azzal a fura ötlettel, hogy egy kétmilliós városban kerékpáron közlekedjenek autók-gyalogosok-buszok között, milyen erős, megkerülhetetlen lobbit alkotnak. Valami hasonló innovációval még oda lehetne érni a főpolgármester-választásra is akár, hiszen Puzsér is indul, pedig nem is előválasztott. Íme, pillantott Csaba a nagy víz felé, itt van előttünk Európa legnagyobb országútja, a Duna. Micsoda környezetszennyező és drága marhaság aszfaltozott utakon, belső égésű motorok hajtotta járművekkel pöfögni a városban. Válasszuk a XXI. század klímabarát közlekedési eszközét, a kajakot! Járjon mindenki kajakkal munkába és iskolába! A fontosabb csomópontoknál kisebb leágazásokat, csatornákat lehetne létesíteni, megspórolhatnánk az útépítést, karbantartást. Meg is erősödne a lakosság, az öregasszonyok fogadhatnának bérevezőst, külön sávokat jelölnének ki bójákkal az északi és a déli irány számára. Kikötőket telepítenének, ahonnan evezőt és kajakot bérelhetnének, ez a Bukik rendszer. A hármas metró napi hatszázezer utasát át lehetne terelni a Dunára; nincs több gond a légkondival. Rendbe tenné Budapest gazdaságát is, temérdek kajakkészítőre, -javítóra, bójakihelyezőre, csatornaásóra volna szükség. A lassúságot és elmaradottságot jelképező „Sétáló Budapest” helyett a dinamikus, modern „Kajakozó Budapest” lenne a szlogen.

Képzeletben már a tévéstúdiókban járt, ahol a riporterek kicsit kétkedő, de azért óvatos optimizmust sugalló kérdésére („Tényleg ki akarja hívni Tarlóst a választáson?”) ő büszkén rávághatja: kajakra!