„Katka”

A mongol sereg táborába az éjszaka leple alatt különös alak érkezett. A parancsnokot kereste, s bár idegesítő, sipító hangon beszélt, amitől a vitézek tegezéből kicsusszant a nyílvessző, azért meghallgatták. Azt mondta, ő Cseh Katalin, és megmutatja Batu kán katonáinak, hol lehet úgy átúsztatni a Sajón, hogy a magyarok hátába kerülhessenek. Hajnalban történt, ami történt.

Szulejmán szultán palotájába egy affektáló nő kért bebocsátást. Külleme ugyan nem ígért semmi jót, de értékes információkkal szolgált a hungáriai helyzetről. Azt javasolta a padisahnak, most indítson támadást, mert a magyarok között széthúzás van, a király fiatal és erélytelen, és nem számíthatnak segítségre nyugatról. Annyit kér csak, hogy ha a hadjárat sikeres, ezer aranyat utaljanak a „Katka” néven nyitott zürichi számlára.

Férfinak öltözött asszonyszemély tört rá fülsiketítő nyivákolással Lipót császárra, és jelentette, hogy Sárospatakon kihallgatta, amit az összeesküvők sub rosa beszélgettek. Azonnali rajtaütést és minden magyar szuverenista elképzelés felszámolását követelte. „Csehül áll a felkelők ügye”, hencegett el este a bécsi cukrászdában a megbízóinak.

– Táborszernagy úr – könyörgött Haynaunak Aradon –, ne kímélje a rebellis, vad nacionalistákat, és nevünket dicsőségtáblára írják majd Brüsszelben.

Miután Apponyi Albert négy nyelven kifejtette, milyen gyalázatos bűntett volna történelmi, jogi, politikai, etnikai, gazdasági, vízrajzi és erkölcsi szempontból Magyarország feldarabolása, váratlanul Cseh Katalin emelkedett szólásra. Hisztérikus performanszban minősítette hazugságnak a gróf szavait, és a lehető legnagyobb területi veszteséget garantáló békeszerződés szükségességét bizonygatta. 1956-ban Hruscsovot győzködte a katonai beavatkozás elkerülhetetlenségéről. Mindenütt ott volt, ahol a hazát árulták.

Arany János tudta, hogy V. Lászlót is ő mérgezte meg. (…„adj nekem / Hűs cseppet, hű csehem! / Itt a kehely, igyál, / Uram, László király, / Enyhít… mikép a sír!”)