Kínos
23-án volt valami tünci. A magyarság legégetőbb problémájával kapcsolatban vonultak utcára, tehát hogy az SZFE hisztizőinek lesz-e wifi vagy sem, vagy valami hasonló volt a téma. Érdekességképp fellapoztam pár ellenzéki lapot.
„1956 mintájára a Műegyetemtől indul az SZFE tüntetése.” Ezt mindenhol kiemelik. Mindig ámulok, amikor a posztkommunisták és barátaik 56-ot használják fel a nemzeti kormány ellen.
Várjunk csak, hogy is volt? Úgy rémlik, 56-ban leverték a vörös csillagot, és ledöntötték a Sztálin-szobrot. Ezek meg ma is összefognak a Kádár-kor utódpártjával, illetve az onnan kimenekült gárdával. Ne mondják, hogy nem. Még pár hete is. Akkor hogy jön ide 56? De 1848 is kell nekik. „A tüntetés első megszólalója Fullajtár Andrea, a Katona József Színház művésze volt, aki elszavalta a Nemzeti dalt Petőfi Sándortól.” Igen, felolvasta. Te jó ég, nem bonyolult vers, nem is hosszú, és igazság szerint aki kijárta az általánost, és nem fújja fejből az első két versszakot, ott gond van. Andi meg a tabletjéből olvassa. Szorongatja a markában, és belepislog. Kész. Ja, 1848. Hogy is volt azzal a híres 12 ponttal? „Unió Erdéllyel”? Nem ezek mondják mindig, hogy nem kell nacionalistáskodni, magyarkodni, és merjünk kicsik lenni?
Elismerem, hogy nem könnyű nekik. Próbálnak görcsösen valami össznemzeti mázat rákenni a bohóckodásra, és ebből következik, hogy kénytelenek a magyar múltból venni valamit, de a magyar történelem eseményei az idegen függésből való szabadulásról, illetve a merjünk nagyok lenni vágyáról szólnak. A brüsszeli parancsot végrehajtjuk, és az idegen szép életérzés nem szerepel se Anonymusnál, se IV. Bélánál, se Mátyásnál, se Rákóczinál, de még Görgey Artúrnál sem.
„A demonstráció pártpolitikától mentes” – hangoztatja a Telex. „Karácsony Gergely is a tüntetők közt van” – írja a HVG. Hagyjuk, ne feszegessük.
„Magyarországnak nyugati típusú polgári demokráciákban van a helye” – jelentette ki a mindig frappáns Fekete-Győr. De legalább nem papírról. És az is valami.
