Korona

Bergengócia kancellárja vendégül látta hivatalában a bölcs mágust. Egy rövid ppt-t készített számára, amelyben néhány dia segítségével bemutatta országa történetét.

– Bergengócia hosszú évszázadokon át királyság volt – magyarázta a kancellár. – Első uralkodója különleges koronát kapott, talán egyenesen az égből. „Amíg ezt viseled te és utódaid, nem hagylak el benneteket!”, hangzott az ígéret. Megfogadta a király, hogy semmi sem tántoríthatja el ettől. Nehéz ekkora felelősségnek megfelelni, de próbálkoztak vele sokan sokáig. Ha baj érte is az országot, azért hűségesek maradtak a koronához és az eskühöz, cserébe ezer évig megmaradtak. Jött azonban egy nagy háború, aminek a végén sárba tiporták az évezredes eszmét, és kikiáltották a köztársaságot. Felbőszültek erre az égiek, és büntetésül elvették a terület kétharmadát. Értett a nép az üzenetből, gyorsan helyreállították az ősi intézményt. Lett is egy kis javulás a gazdaságban, műveltségben, kultúrában, de valami azért hiányzott: nem találtak megfelelő személyt, akinek fejére illeszthették volna a diadémot. A következő nagy földindulás megint maga alá temette a nemzetet. Nem tanulva a korábbiakból, ismét a respublica mellett határoztak a döntéshozók. Mondanom sem kell, ezúttal sem hozott sikert a váltás. Idegen megszállás, belső megosztottság, elnyomás, megfélemlítés, szomorúság és sírás jutott osztályrészül a lakosságnak. Aztán váratlanul beköszöntött a szabadság, az országgyűlés vissza is helyezte a koronát előbb a címerre, majd a múzeuminál érdemesebb helyére, de ez is kevés volt. Az elnöki pozíció mintha el lett volna átkozva. Vagy méltatlan személy ült a székbe, vagy valamin elcsúszott a méltó tekintélye. Most itt állunk kétségbeesve, van-e ebből kiút.

– Szavaid magukban rejtik a megoldást – nyilatkoztatta ki a mágus. – Addig nem árad ki újra az áldás és a kegyelem Bergengóciára, amíg helyre nem áll az égieknek tetsző rend. Ne várjon támogatást fentről az, akinek legfeljebb a fogán van korona.