Két hét előtti kis szöszszenetemben már elmélkedtem a Reneszánsz éve, I. Mátyás magyar király, valamint Gyurcsány Ferenc sikeres vállalkozó kapcsolatáról. Nos, a hazai reneszánsz felettébb érdekes kor. Engem főképp az tölt el izgalommal, hogy míg korai és pompázatos fellángolása a nagy uralkodó égisze alatt csupán a szűk hatalmi és szellemi elitet érintette, addig valódi szellemi térnyerése már egy oly országban vált tűzgyújtó rakétává, mely gyakorlatilag csupán a nemzet tudatában létezett egységes egészként.

A hazai reneszánsz azért is izgalmas időszak, mert míg korunk (s a letűnt huszadik század) kizárólag fekete-fehérben (volt) képes gondolkodni – most épp: a fasiszta-antifasiszta kizárólagosság van soron – addig a reneszánsz figurái valóban megélték az élet teljességét. Itália főleg a művészet területén.

A korszak legsokrétűbb, legizgalmasabb alakja Balassa Bálint. Egyrészt ott a hatalmaskodó főúr. Aki vérfertőző házasságot kötött unokatestvérével. Dobó Krisztinával. Zólyomi várának erdeiben Sommernét a városi polgárok szerint megerőszakolta. (Menekülnie is kellett). Az érsek újvári várkapitány feleségével is közeli, úgymond meghitt kapcsolatba került, ami további sietős utazásokra serkentette. Ivott, részegeskedett, verekedett megállás nélkül. A törökkel kereskedett, verseiben török motívumokat használt, de közben meghalt Esztergom ostrománál a hazájáért. Egyszerre volt tolvaj hazafi, hívő és hitetlen. És nem elhanyagolható mellékkörülményként a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. De a korszak összes legendája szakasztott ilyen volt. Török Bálinttól Dobó Istvánon, Balassa Menyhárton, Nádasdy Tamáson és Verancsics Antalon keresztül szigetvári Zrinyi Miklósig. Csak a mai kor modern és haladó – értsd: az élet rögvalóságától elszakadt – korcs embere hiszi azt, hogy holmi felkeléseket meg szabadságharcokat feddhetetlen előéletű és hibátlan erkölcsi bizonyítványokkal bíró finom úriemberek vívják, s hogy holmi barikádokra jól fésült polgárok és halk szavú professzorok másznak fel ágálni, és végül meghalni.