A Kuruc.info portálon írja Végső István az Árpád-sávos lobogó kapcsán: „legfeljebb az utolsó száz esztendő néhány uralkodója használhatta” „a mostani események tovább rontották megítélését”. „hallani olyan véleményeket, hogy az ’56-os zászlóhoz hasonlóan ebbe is kellene egy lyuk.”

No, akkor nézzük. A címer, mint olyan a XII-XIII. sz. fordulóján tűnik fel, úgyhogy felesleges fitymálni, hogy csak az Árpádok utolsó száz évére esik. Mai értelemben vett államcímerről vagy lobogóról amúgy sem beszélhetünk ekkor. A király az államhatalom megtestesítője, úgyhogy bárhogy ragozzuk, a kettős kereszt s az Árpád-sáv legősibb állami szimbólumunk. (A kettős kereszt mellesleg már III. Béla pénzein fellelhető.). A vörössel-ezüsttel vágott pajzs Imre király egy 1202-es oklevélének arany függőpecsétjén jelenik meg, lépegető oroszlánokkal, mely aztán V. István alatt tűnik el. De nem is ez itt a lényeg. Betegesnek érzem ezt a görcsös hátrálást. Más népek nem létező múlttal is verik a mellüket, mi sok ezer évvel hátunk mögött, az angol, francia stb. csecsemő nyelvekhez képest ősi kódunkkal is folyton elnézést kérünk, s csak annyit mondunk, amennyi nem sért másokat, százszázalékosan bizonyított – noha köztudott, mennyi a valóságtartalma az Artúr király-legendának, vagy hogy mennyi köze van a mai franciáknak a gallokhoz -, s nem saját büszkeségünket helyezzük előtérbe, hanem mások érzékenységét. Nem az a helyes megoldás, ha az Árpád-sávot magyarázgatjuk, s kivagdossunk holmi lukat belőle. Be kell szépen tiltani a kereskedelmi tévéket, el kell zavarni a közéleti szereplők nagy részét, s máris megszűnik a hepaj. Megjegyzem, a hírszolgálat, mint olyan, szerintem felesleges dolog. Minek azt tudni, hogy Kínában árvíz volt, vagy megkerült-e Chilében az elveszett ártatlan csecsemő? Ha meglett, meglett. Nem a mi dolgunk. Oldják meg, ha tudják. Ha meg nem tudják, ő bajuk. Nekünk csak azt kell tudni, ami ránk tartozik. Többek közt azt, hogy az Árpád-sáv szent és sérthetetlen. Egyrészt mert a miénk, másrészt, mert különbek vagyunk mindenkinél.