Kukac
– Halló, Tisza Párt, elnökségi vonal? Kapcsolja kérem az elnök urat!
– Nincs kapcsolás. Én vagyok.
– Bocsánat, nem reméltem, hogy ön veszi fel…
– Minden telefont én veszek fel. Ki vagy, és mit akarsz?
– A hajdúböszörményi képviselőjelölt vagyok, és arra gondoltam, hogy a kampány részeként az önkormányzati oktatási intézményekbe vinnénk csokimikulásokat. Mert szerencsére a polgármester is én vagyok.
– Ez ritka szerencse. Ha nyerünk, módosítjuk a törvényeket, hogy meg is tarthasd a városi pozíciót is. Mondd, gyorsan, mire kérsz engedélyt?
– Az van a körlevélben, hogy valamennyi, a legapróbb üggyel is elnök úrhoz forduljunk, mert saját hatáskörben szellenteni sem lehet, már elnézést…
– Szellemes és igaz gondolat. Szóval, csokit akarsz osztani a kölköknek? Jó. Nagyapám is mindig mondta, valami édességet adjunk a srácoknak, hogy emlékezzenek ránk. Lehet mézesmadzag is. Egy a lényeg: válaszd a legolcsóbb ajánlatot.
– Értem, meg kell húzni a nadrágszíjat.
– Nadrágszíjról nekem ne beszélj, kisanyám, mert megismerheted. Olcsó legyen, vegyetek akár a románoktól.
– Nahát, pont onnan rendeltünk, de a helyi Tisza Sziget-koordinátorunk kibontott egyet, és férgek voltak benne.
– Mekkorák?
– Egészen kicsik.
– Ezt utálom, ezt az örökös kukacoskodást. Csokiból van benne több, vagy pondróból? Na ugye! Elvesszük legalább a sok rohadt kis klambó kedvét a cukorzabálástól. Egészségtelen, hizlal, még nekünk lesznek hálásak a szülők, ha legközelebb mikulásra csokoládé helyett almát kérnek majd.
– Az almában is lehet kukac…
– Ez benne a legszebb. Tudni fogják, hogy nem verjük át őket. Amit tőlünk kapnak, abban biztos nem lesz köszönet. Ne tápláljanak hamis illúziókat! Ha mi jövünk, az nem lesz kéjutazás, igaz-e?
– Értem. Vagyis: öveket becsatolni.
– Az övekre is vonatkozik, amit a nadrágszíjról mondtam, kedves szoboszlói jelöltem. Akasztott ember házában ne emlegessünk kötelet.
– De a kukacos történet köztünk marad?
– Naná! Azt képzelted, hogy felveszem?
