Levegő
Franciscus Cornelis Gerardus Maria (röviden Frans) Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, többek között a kontinens zöld-ségéért felelős biztos szót kért az Európai Parlamentben.
A holland politikus egy papírlapot emelt magasba.
– Kezemben van az időjárás-jelentés. Ebből világosan és megcáfolhatatlanul látszik, hogy az elkövetkező napokban Közép-Európában keleti szél fog fújni. (Felhördülés a baloldali padsorokban. A radikálisok felől halk sustorgás: „Kinyomtatta az e-mailjét. És még ez beszél környezetvédelemről!”) Remélem, mindenki érti, mit jelent ez! (Izgatott mozgolódás, bekiabálások, néhányan bizonytalanul tippelgetnek; miért, mit jelent?) Erre mi azt válaszoljuk, hogy nem akarunk Putyinnal egy levegőt szívni! Nem tűrjük, hogy az európai értékek lábbal tiprásaként egyesek orosz levegőt vegyenek! Még akkor sem, ha talán jobb volna a nyugati levegőnél. De ugyan miért is volna jobb? Mi hát a megoldás? – tette fel a szónoki kérdést.
A képviselők tanácstalanul pislogtak: tényleg, mi?
– A közép-európaiak ne vegyenek levegőt! – kiáltotta Frans. – Ez a legkevesebb, amit a jogállamiság és az európai értékek védelmében megtehetnek. A demokratikus világ ezt várja el a jóléti társadalmakhoz frissen csatlakozottaktól. Ne vegyenek levegőt! Persze – enyhült meg a hangja, s már-már kedvesnek tűnt – ha a szél megfordul, akkor majd ismét lehet. Az előrejelzések szerint ez két-három nap múlva bekövetkezik. Mindössze két-három nap. Ötven esztendőt vártak arra, hogy a demokratikus, humanista, liberális nyugat részévé válhassanak, mi ahhoz képest ez a két-három nap? Addig is, kárenyhítésként, kvóta alapján az EU biztosíthat bedobozolva vagy légballonokban nyugati levegőt a német széntüzelésű erőművek környezetéből, mert azt máshol nem tudjuk eladni. A cseh, szlovák és román levegőszállítmányokat már útnak indítottuk, a magyarokét a jogállamisági problémák miatt egyelőre visszatartjuk. Nekik a remény marad, hogy egyszer majd más szelek fújnak Európában.
