A Demokrata olvasóinak Kedves Olvasók! 16 és fél évvel a fordulat után a jobboldalnak nincs intézményrendszere. A 2010-es választások idejére már húsz éve nem lesz. Annak ellenére, hogy a jobbközép pártjai már kétszer négy évig kormányoztak, nem épült ki semmilyen intézményrendszer. Ennek alapján senki nem tud garanciát nyújtani arra, hogy ha újra megnyerjük a választásokat (amelyeket elveszíteni egyrészt még a korábbiaknál is nagyobb művészet lenne, másrészt addigra e kormány netán már a szavazat-ellenőrzéstől is eltiltja a jobboldalt), e helyzet megváltozik-e, és az általunk megválasztott kormány létrehozza-e végre azt az intézményrendszert, amelyre a jobboldalnak még szinte a lélegzetvételéhez is szüksége lenne.

Mint közismert, a mai kormány törvényes elődje Magyarország teljes intézményrendszerét 1945 után elpusztította. Amit felépített, kezdve a MÚOSZ örökösétől (amelynek mai neve is MÚOSZ) a titkosszolgálatokig, az ma mind őt szolgálja. A jobboldalnak néven nevezhető (komolyabb befolyással bíró) gazdasági, kulturális, emberjogi, újságíró érdek-képviseleti vagy olyan szervezetei nincsenek, amelyek kulcsfontosságú területeken az utánpótlást biztosítanák. Ezen intézményrendszer hiánya különösen válsághelyzetekben mutatkozik meg. Mint most. Vajon volt-e olyan emberjogi intézmény, amely a világ közvéleményét számára fogyasztható és érthető módon, az információkat rendszerezve tájékoztatta arról, ami elsősorban október 23-án történt? Vajon volt-e olyan újságíró-szervezet, amelyik külföldi társszervezeteknek eljuttatta azt az információt, hogy újságírókat vertek meg, akadályoztak munkájukban és azt, hogy a Hír tévét – az egyetlen televíziós állomást, amelynek képeit a világ legnagyobb tévéi átvették – súlyosan diszkriminálják és büntetik, amiért feladatát végezte? Vajon volt-e olyan szervezet, amelyik ingyenes jogvédelemben részesítette azokat, akiket összeverve hurcoltak a rögtönítélő bíróság elé? Igen, volt. Egyetlen szervezet. A Gaudi-Nagy Tamás alapította Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely hatalmas munkát végzett az ártatlanok és áldozatok védelmében, valamint a jogsértések dokumentálásában is. E szervezet alulról jövő kezdeményezéssel jött létre. De a sort ezzel be is fejezhetjük. A jobboldal mindeddig tétlenül szemlélte intézményrendszere kiépítésének hiányát akkor, amikor a másik oldal baja e téren csupán a bőség zavara. Intézményei hatalmas közvetett és közvetlen állami támogatással működnek, megtoldva baráti alapítványok finanszírozásával. Nagy teret foglalna el egy olyan elemzés, amely annak okait vizsgálná, hogy a jobboldal pártjai a másik oldalon található intézményrendszernek legalább az árnyékát miért nem építették ki. Lehet, hogy ebben szerepet játszott az elemi szolidaritásérzés, a saját érdekek felismerésének hiánya, a gyávaság, a folyamatos öngólrúgás kultúrája, az erősebb kezének csókolgatására irányuló kényszeres magatartás, netán az egyes esetekben jelenlévő korruptság, a csöpögtetett előnyök – az okok sorolhatóak. Az önkormányzati választásokon elért jobboldali győzelem utáni eufória, a Gyurcsány-féle hazugságok sokakat sokkoló hatása, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának élménye, a Gyurcsány-rendőrség brutális fellépése, valamint a „Máriusz-effektus” hatása a Fideszt megmozgatatta egy rövid időre, de – mint a máris szaporodó jelek mutatnak rá – mintha sok minden kezdene visszazökkenni a régi kerékvágásba. A kérdés az, hogy biztonsággal várhatjuk-e az eddigi hiányzó intézményépítés elkezdését? E kérdésre nehéz jó szívvel és bizonyossággal igennel felelni. Legfeljebb azt mondhatjuk, nem tudjuk. De az egyértelműnek tűnik, hogy 16 és fél évnyi tétlenség után a jobboldalnak lépnie kell. Mégpedig igen sürgősen, ugyanis a helyzet nem „statikus”, hanem rohamosan romló. Egyetlen példa: még néhány évvel ezelőtt is a szupermarketek korlátozottan, a nagy könyváruházak pedig csak kisebb korlátozással terjesztették a jobboldali kiadók könyveit. Mára e kiadók könyveinek terjesztése előtt láthatatlan, de igen hathatós korlátok emelkedtek. A jobboldal csak korlátozott mértékben tudja terjeszteni könyveit, filmjeit, zenéjét, kultúráját és azt a civilizációját, amelynek továbbadása ma csupán csaknem kizárólag a rendkívül áldozatos munkát végző, a számukra juttatott összegekhez képest valóságos csodát művelő egyházi általános és középiskolára korlátozódik. A halaszthatatlan feladat tehát: magának a jobboldalnak kell létrehoznia saját intézményrendszerét és az intézményrendszer alapját képező anyagi bázist, vagyis gazdasági szervezeteket. Ha a második világháború előtt oly sikeresen működött a „Hangya” Szövetkezet, miért ne működhetne ma is egy ehhez hasonló, a mai kor „kihívásaira” is válaszokat adni képes gazdasági szervezet, amely nem a globális tőkére támaszkodik és – mint ilyen esetekben mindig történik – nem azt táplálja, hanem a magyar vállalkozóknak nyújt segítséget? Miért ne lehetne létrehozni egy olyan szervezetet, amely kihasználná azt az óriási potenciált, amelyet a külföldön dolgozó magyarok jelentenek? Csupán egyetlen példa: a nanotechnológia területének élén nem egy magyar tudós áll Németországban, Belgiumban, az Egyesült Államokban. Akik politikailag is teljes mértékben a jobboldallal éreznek együtt. Érdemes megemlíteni, hogy Írország talpra állásának motorja az Amerikában élő ír-amerikaiak írországi befektetése volt. Mi megtapasztaltuk, hogy eddig minden felülről indult, mégannyira ígéretes kezdeményezéseknek is milyen vége lett. Gondoljunk a polgári körökre, amelyek kihunyásával páratlan kincs ment veszendőbe. Kezdve a tehetségek feltérképezésétől és kiválasztásától a kapcsolatok kincset érő kiépítéséig és ápolásáig. Miért nem vesszük végre kezünkbe sorsunkat, ha már az általunk választott képviselők ezt eddig nem tették meg? Nem lenne érdemes létrehozni egy alapítványt, amelynek vezetését önök határozhatnák meg olyan embereket oda helyezve, akikben tökéletesen megbíznak, akik nem habókos álmokat kergetnek, hanem akik eddig tettekkel és munkájukkal bizonyították, hogy mire képesek? Egy ilyen alapítvány önök által megválasztott vezetői azután kidolgozhatnák azt a tervet, amely iránytűként szolgálna a hiányzó intézményrendszer kialakításában és konkrétan bemutatná, mely területeken kellene megindítani a munkát. Ha ez az alapítvány sikereket ér el, egy jobboldali kormánynak egy legalább már csírájában működő intézményrendszert nehezebb lenne teljesen ignorálnia és még további évekkel elodáznia azt a munkát, amelyet már 1990 nyarán meg kellett volna kezdenie.

April H. Foley Az Egyesült Államok budapesti nagykövete Tisztelt Nagykövet Asszony! Ön a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államokat egyáltalán nem aggasztják a magyar belpolitika legutóbbi történései; a demokratikus intézményrendszer erősnek bizonyult, a pártok alkotmányosan keresték a megoldást és a szélsőjobb (amely miatt inkább Franciaországban, Belgiumban, Svájcban és más országokban kellene aggódniuk) nem számottevő. Azt is monda, hogy az Egyesült Államok semleges a magyar belpolitikát illetően. Önnel szemben Európa legnagyobb pártjának, az Európai Néppártnak a politikai vezetése Brüsszelben a múlt hét péntekén döbbenetét fejezte ki, amiért a rendőrség 2006. október 23-án Budapesten páratlan mértékű rendőri brutalitást alkalmazott békés polgárok ellen, akik az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójára kívántak emlékezni. A testület elítélő nyilatkozatában az áll, hogy Budapesten a rendőrség aránytalanul és erőszakosan lépett fel, illegális fegyvereket vetett be, tüntetőket támadott és vert össze – gyakran időseket, gyermekükkel ott tartózkodó nőket. Az Európai Néppárt elítélte azt is, hogy a rendőrség olyan alapvető polgárjogokat sértett meg, mint a gyülekezés és a szólás szabadsága. Az EN arra is felhívta a figyelmet, hogy ilyen fellépésre Magyarországon nem volt példa a demokrácia létrehozása óta, és hogy a rendőrségnek be kell tartania az európai normákat. Az Ön szavai és az EN elítélő nyilatkozata egymással olyannyira ellentétesek, hogy valamelyikük nyilván téved. Én azt hiszem – egyebek között a CNN és a BBC képsorai, több száz felvétel és több tucat tanúvallomás alapján -, hogy Ön. Idézek a Magyar Nemzet október 30-i számában Rendőrattak a Magyar étteremben főcímmel és Vacsorázó vendégeket is elvert a maszk mögé bújó, azonosító jelzés nélkül intézkedő hatóság című cikkéből: „Az étteremben amerikai vendégek is voltak, ők egy órán keresztül a mellékhelyiségben bujkáltak, az eset után arról beszéltek, hogy ilyen eljárást csak a Dél-Afrikai Köztársaságban, az apartheid-rendszerben láttak. Megvertek egy kanadai férfit és egy német házaspárt is, több vendég sírógörcsöt kapott”. Ha Ön részletes és ugyanakkor teljes képet kíván nyerni arról, hogy mi történt október 23-án a szovjet birodalom és helytartói ellen vívott magyar forradalom ötvenedik évfordulóján Budapesten, olvassa el részletesen az egyik szemtanú, az amerikai-magyar történész, George Handlerynek a Brussels Journalban megjelent beszámolóját. Olvassa el továbbá a szintén amerikai állampolgár és ugyancsak szemtanú Katharine Cornell Gorkának (Átmeneti Demokrácia és Nemzetközi Biztonsági Intézet egyik igazgatója) október 24-i beszámolóját.