April H. Foley Az Egyesült Államok budapesti nagykövete 2. rész Tisztelt Nagykövet Asszony! Biztosak lehetünk abban, hogy az ön minisztériumának évente megjelenő „országjelentésében” sem Tőkés László püspöknek, sem igét hirdető társainak az eltávolítása éppen úgy nem szerepel majd, mint ahogyan a rádiós jegyzetnek, mint műfajnak a kiirtása sem. Jellemző az önök információhamisítására, hogy míg a 2002-es évre vonatkozó országjelentésükben azt írták, az MTV kuratóriuma az év első felében csonka volt, azt elhallgatták, hogy utána is az volt, és azóta sem tettek említést e tényről, beleértve legutóbbi, a 2005. évet felölelő jelentésüket. Sőt szó szerint azt írták, hogy „Több állami tulajdonú rádió- és televízió állomást államilag kinevezett kuratórium vezetett, politikailag arányos képviselettel”. Ami természetesen nem áll az MTV-re. Az olyan pontatlanságokról már ne is essék szó, hogy önök egy évvel korábbi jelentésükben azzal indokolták az Éjjeli menedék megszüntetését az MTV-n, hogy abban „egy holokausztáldozattal” készítettek interjút, ami nemcsak marhaság (egy tömeggyilkosság áldozatával fizikai okokból sem készíthető interjú), hanem az érthetetlenségig félrevezető. Az Éjjeli menedéket azért szüntették meg, amiért David Irving brit történésszel készített interjút, amit egyébként megtett a BBC is anélkül, hogy a brit kormány bezáratta volna.

Most pedig térjünk vissza a levél lemaradt részére, amelyben azt írtam, megdöbbentő, hogy ön úgy tesz, mintha nem tudna sem az amerikai, sem pedig a békésen tüntető magyar polgárokat ért atrocitásokról és – az utóbbiak esetében – brutális rendőrségi támadásokról. Ön azt a kötelességét is elmulasztotta, hogy nem tiltakozott a magyar vendéglőben megfélemlített amerikai állampolgárok ügyében sem. Ön a múlt héten itt idézett nyilatkozatában azt állította, hogy az Egyesült Államok semleges a magyar belpolitikát illetően. Ön ismét valótlant állít. Az ön egyik elődje, Nancy Goodman Brinker ideérkezése után két hónappal, 2001 novemberében nyilvánosan tiltakozott a magyar politikai elit köreiben állítólagosan tapasztalható olyan fokú antiszemitizmusról, amelyet ő a világon sehol nem tapasztalt. Brinker nagykövet egyébként később újságírói kérdésre sem tudott akár egyetlen ilyen, állítólag hallott kijelentést idézni. Ami nem csoda, ugyanis az ön elődje akkor az Orbán-kormány ellen harcolt. Ön most a békésen tüntetők szemét kilövető, gyermeküket védő anyákat, életüket tisztességgel végigdolgozó nyugdíjasokat, papokat és immunitást élvező országgyűlési képviselőt összeverő rendőri brutalitás ügyében hallgat, Gyurcsány kormánya érdekében. Sőt arról is hallgatni fog, hogy – mint a Deport ’56 nevű, nem kormányzati szervezetnek a hét végén napvilágot látó információjából kitűnik (amelyet a kormány e levél elküldéséig nem cáfolt) – egy diáklány áldozatul esett a rendőrség könnygáztámadásának. Az ön minisztériumának az évente elkészített emberjogi jelentésében igen nagy súllyal szerepel az ön vezetése alatt álló nagykövetségtől kapott információ. Annak alapján, amit ön nyilatkozott a Népszabadságban, előre sejthető, hogy a 2006-os évre vonatkozó jelentésből mi marad ki, és mi hogyan szerepel majd. Szomorú, hogy önök az emberi jogok terén is Magyarországtól Irakon át a megszállt palesztin területekig folyamatosan kettős mércét használnak. Azzal, hogy önök hallgatnak és ön mindent rendben lévőnek talált itt még október 23-án is, visszamenőleg és előre is hiteltelenné tette hivatalának megszólalását emberjogi ügyekben. A szovjet megszállás idején barátaimmal azzal vigasztaltuk egymást, hogy a budapesti kommunista kormány (amelynek tagjai az ön mostani barátai) úgyis megbukik, mert szuronyokkal egy ideig fenn lehet tartani Moszkva helytartóit, de szuronyokon ülni tartósan nem lehet. Most már lassan ugyanígy beszélhetünk az önök Gyurcsány-kormányáról is.

A helyi transzatlantistáknak (Jeszenszky Géza: „Az iraki helyzet rendkívül nehezen oldható meg, nem az amerikaiak rontották el”. A volt washingtoni nagykövet, volt külügyminiszter nyilatkozata a Népszava november 13-i számának címoldalán)

E hetilap múlt heti számának címoldalán Bush amerikai elnök és Condoleezza Rice külügyminiszter asszony látható. Alatta a szöveg: A rémálom vége – A neokonzervatívok totális vereséget szenvedtek az amerikai választásokon. Mint tudják, az amerikai választások fő témája Irak volt. Az iraki kudarc. A republikánusok a választásokat elvesztették, a demokraták megnyerték. A győztesek a veszteseket vádolták a „rémálomért”. A múlt heti címlapsztoriban azt olvashatják, hogy a „keményvonalas republikánus vezetés az iraki politikai miatt szenvedett vereséget”. Ebben olyan egyetértés uralkodik Amerikában, hogy maguk a neokonzervatívok is nekiestek Bush elnöknek. Vagyis – jellemző módon – azok, akik rávették őt Irak megszállására, elsősorban izraeli érdekből. Még emlékszünk arra, hogy önök miként triumfáltak a hazug okokból indított invázió idején. Jeszenszky Géza a diktátor Szaddam Husszein szobrának ledöntését Sztálin szobrának az ötven évvel ezelőtti budapesti ledöntéséhez hasonlította. Ami meghökkentő hasonlat, hiszen míg a szovjet elnyomás és a budapesti bábkormány ellen felkelő nép saját maga döntötte le a szobrot a megszálló csapatokkal szemben, addig Bagdadban – mint a szemtanú Robert Fisk is beszámolt róla annak idején lapjában, a brit Independentben – az amerikai megszállók harckocsival „segítettek” a szobordöntögetésben a néhány tucat irakinak. Igaz, a televíziókon e „segítséget” nem lehetett látni. Az iraki diktátor szobrának ledöntése után Kenneth Adelman az iraki háború számos támogatójával együtt Dick Cheney házában ünnepelt. Adelman azt jósolta, hogy a szobordöntés után is minden olyan simán megy majd, mint addig. Mint a karikacsapás. Negyvenhárom hónappal később a karikacsapás rémálommá vált. Adelman szakított a Bush-féle csapattal. Egy kicsit üvöltözött is a leváltott Rumsfeld hadügyminiszterrel. Tudják, azzal a Rumsfelddel, aki önök szerint nem hibázott. Merthogy Bush, szemben önökkel, Rumsfeldet, vagyis az amerikai hadügyminisztert hibáztatja. Adelman – aki már nem is beszél Cheneyvel – Busht hibáztatja, hogy „elrontotta” Irakot. Richard Perle, az iraki inváziót tervező egyik fő neokon két hete egy amerikai folyóiratban, a Vanity Fairben azt nyilatkozta, hogy a Bush-kormány nagy hibát követett el az ország megszállásával, mert helyette egy iraki emigránsokból álló átmeneti kormánynak kellett volna vezetnie a lerohant országot. Perle most azt állította, ha tudta volna, hogy az Egyesült Államok tartósan megszállja Irakot, ellenezte volna. Amiből természetesen egyetlen szó sem hihető. De ha Perle – mint önök – annak idején nem Bushnak hisz, hanem a jobboldali magyar sajtónak (is), már akkor tudta volna, hová vezet Bush háborúja. E hasábokon Bush második elnökké választását is örömmel üdvözöltem, hiszen – mint sikerült megjósolni – a köztársaságpárti elnök őrült politikája következtében az Egyesült Államok közel-keleti és globális befolyása csökkenni fog. Pontosan erről írt – mármint az iraki fiaskó hatására e korszak feltartóztathatatlan bekövetkeztéről – nem kisebb ember, mint Richard N. Haass, aki ma a minden bizonnyal legbefolyásosabb amerikai külpolitikai intézmény, a New York-i Külügyi Kapcsolatok Intézetének elnöke. Önök persze Perle-bbek Perle-nél, Haasabbak Haassnál és – mint ahogyan annak idején ez Moszkva irányában is szokásos volt a végeken – Bushabbak Bushnál, akinek pártja a kudarc miatt elvesztette többségét a törvényhozásban és aki ugyanezért menesztette hadügyminiszterét. Önök egy nagy, szétesett álmot kergetnek, mindhiába. Megmaradt másik nagy álmukra még a naiv politikusok között van vevő. Nevezetesen arra, hogy elhitetik velük: a Bush-kormány az Orbán-kormányra tenne, ha a jobboldal vezető politikusai mantraként emlegetnék dicsérőleg a transzatlanti kapcsolatok fontosságát. De ahogyan néhány év alatt iraki álmuk is szertefoszlott, néhány év múlva a jobboldali politikusok remélhetőleg az önök másik álmukon látnak majd át. Megértik majd végre, amit tizenhat éve már mindenki lát, aki nem vak: az idősebb Bush 1990-ben meghirdetett Új Világrendje óta minden amerikai kormány színezetétől függetlenül itt a volt kommunistákat és elsősorban az SZDSZ-t támogatja.

Őexcellenciája, Huszein Musszavi a Libanoni Köztársaság budapesti nagykövete, az arab országok Budapestre akkreditált nagykövetei doyenje Tisztelt Nagykövet Úr! Az MTI Országos Sajtószolgálatának elküldött levelében a november 8-i, a Gázai-övezetben fekvő Beit Hanunban elkövetett újabb izraeli mészárlás alkalmából – amelynek 20 polgári személy esett áldozatul, többségében gyermekek, csecsemők, nők és idősek, valamint több mint ötvenen sebesültek meg súlyosan – azt írta, a gyilkosság szándékos volt. Ismertette, hogy az arab nagykövetek „felhívással fordulnak a baráti magyar néphez: ítélje el ezt az alattomos támadást, tegyen meg minden lehetséges lépést a palesztin nép ellen folyó izraeli agresszió haladéktalan leállítása”, a megszállás megszüntetése, és a palesztin nép önrendelkezési joga gyakorlása érdekében. Az elítélésen kívül azt hiszem nem sokat tehetünk. Amellett, hogy – akiknek erre lehetőségük van – hírekkel szolgálunk a valós helyzetről. Anyagiakkal végképp nem segíthetjük a megszállás áldozatait, hiszen a palesztin nép demokratikus választása nyomán kormányra jutott Hamaszt a Nyugat (önnek nem kell elmagyarázni, hogy mely két ország nyomására) terroristának bélyegezte, és így Magyarországról sem juttatható el adomány a palesztin kormánynak. Magyarországon egyébként szerencsére még nem tartunk ott, hogy embereket öljenek meg célzott támadással. Noha azért ez is megkezdődött: mint a Deport ’56 nevű szervezettől megtudtuk, a 2006. október 23-i rendőrtámadásnak halálos áldozata is lett. Szemeket pedig már itt is kilőnek. És gyilkosságra is buzdítanak. Azonban vannak még olyan bíróságok, amelyekre nem ült rá a kormány és így eséllyel perelhetők a gyilkosságra buzdítók, illetőleg a szövegek terjesztői. Így azután Orbán Viktor, valamint e hetilap főszerkesztője, más politikusok és újságírók – köztük jómagam – válogatott meggyilkolására buzdító, volt tilos rádiós gajdoló és gyilkosságra uszító szövegének terjesztői ellen indított perben jogerősen egymillió forintot nyertem. Ennek az összegnek egy részét felajánlottam a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak és az e perekben az alapítvány engem védő ügyvédeinek, hiszen e szervezet és ügyvédei voltak, akik felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak azoknak, akiket a rendőrség összevert és akiket rögtönítélő bíróság elé állítottak, általában az őket összeverő rendőrök tanúvallomása alapján. Mivel pontosan tudom, hogy a most megnyert pereimben az alpereseket mi köti össze és mi motiválta, korábban megírtam, a per kimenetele eredményeként nyert összegből egy olyan célra is adományozok, amelynek a gyilkosságra buzdító szöveg értelmi szerzője és terjesztői nagyon nem fognak örülni. Mivel egyúttal az ön felhívását is meg szeretném szívlelni, úgy döntöttem, a megítélt és befolyt összegből százezer forintot az ön kormányának adományozok azzal, hogy azt annak a kisgyermeknek a szülei kapják, aki az összeg átadása utáni napokban az önök országára a legutóbbi izraeli légitámadások idején százezrével leszórt kazettás bombák egyike sebesít meg oly súlyosan, hogy élete végéig nyomorék marad.