Mamut

A törzs a szokásos mamutvadászatra készült. Köveket pattintottak, husángokat kerestek, fekvőtámaszokkal edzették az izmaikat. Hirtelen egy aprócska figura penderült a csoport elé. A többség nem is ismerte, néhány napja csapódott a közösséghez. Felemelte a kezét, és sipító fejhangon rákiáltott a férfiakra.

– Mit tesztek, barbár horda?! Ha ilyen ütemben irtjátok a mamutokat, ki fognak pusztulni. Be kell fejeznetek ezeket a vadászatokat, és áttérni a vadsóskafogyasztásra.

A csapat hökkenten hallgatta. Ketten-hárman rögtön le is tették a botokat, elmorzsoltak egy könnycseppet. „Szegény mamutok”, sírdogáltak. Visszabújtak a barlangba, és napokig vadsóskát ettek. De aztán megéheztek, az asszonyok is gyötörték őket, a gyerekek sem laktak jól a levelekkel. Újra élezni kezdték a szakócákat. A fura fickó ismét elébük állt.

– Nem engedem, hogy bántsátok a mamutokat! Ezentúl súlyos büntetést kap az, aki…

Nem tudta befejezni, mert egy törzsbeli félbeszakította.

– Utánanéztem ennek az alaknak – magyarázta a társainak. – Azért jött közénk, mert az előző közössége felbomlott. Azokat rá bírta venni, hogy mamut helyett vadsóskát egyenek. Azóta éhen haltak, felfalták őket a farkasok, legyőzték az erősebb szomszédaik. Mamutot kell ennünk, hogy erősek legyünk és megmaradjunk.

A vita ezzel nagyjából el is dőlt, egy gyors ütéssel agyoncsapták az emberkét, és továbbra is vadásztak a mamutra, ami csakugyan ki is halt. Viszont a törzs leszármazottai aztán letelepedtek, falvakat és városokat alapítottak, matematikával és csillagászattal foglalkoztak, dalokat és hőskölteményeket írtak, feltaláltak mindenféle nagyszerű szerkezetet, megismerték a világ működését.

Egyik utóduk – miután kényelmesen megvacsorázott, meghallgatta Mozart Kis éji zenéjét, beindította a mosogatógépet, videóbeszélgetést folytatott a másik kontinensen tanuló lányával – kipillantott az ablakon. A kerítésen túl legelő birka időnként felnézett az égre, bégetett, majd harapta tovább a vadsóskát.