Memória
2009 tavaszán, miután bejelentette pártjának, hogy keressenek más miniszterelnököt, mert ő most már lemondana, Gyurcsány félrevonult egy kis palack társaságában. Egy politikustársa melléje telepedett, és jó szándékúan így szólt:
– Ez jó döntés volt, egy ideje nyilvánvalóan csak gyengítette a pozícióinkat a ragaszkodásod a székedhez.
Gyurcsány a szemüvegén keresztül szúrós pillantást vetett rá, de a másik úgy érezte, már nem kell tartania a hatalmát vesztett exkormányfőtől, és folytatta:
– Én azt javaslom, vonulj vissza örökre. Nézzünk szembe a tényekkel: te többé Magyarországon érdemi politikai szerepet nem fogsz játszani. – Fletó szórakozottan forgatta a palackot, külső szemlélő talán úgy vélhette, azt találgatja, szükség esetén használható-e fegyverként. Társát azonban ez láthatólag nem zavarta. – Ott volt a december 5-ei népszavazás, az csúnya dolog volt, sosem bocsátják meg neked a határon túl.
– Ki a kóconfitty nyekegte neked, hogy a határon túl akarok még miniszterelnök lenni? – kérdezte nyűgösen.
– Hát, a határon belül sem kovácsolsz ebből szobortalapzatot magadnak… De ott van az őszödi beszéd, ami, valljuk be, lenullázott téged hitelességből, megbízhatóságból, tisztességből… A vizitdíj letagadás utáni bevezetése, a szociális népszavazás, ahol Horn Gábor szavaival azt üzenték neked, hogy elmész te a p.csába. Ott volt a válság, a devizakölcsönök ügye, a családi háttér Apró Antal árnyékával. Mintha Goebbels veje csinálna karriert Berlinben. Aztán ne kerteljünk; emberileg is roncs vagy. Kisebbségi komplexusok gyötörnek, összevissza sértegetsz mindenkit, viselkedni sem tudsz.
– Ugyan már! Megmondtam: tüntetnek, hazamennek. Így lett. Mindenki temetett Őszöd után, és még három évig voltam miniszterelnök. Sipákolnak, elfelejtik. Horn Gyula is miniszterelnök lett, pedig pufajkás volt. Meglásd, az emberek emlékezete rövid; tíz év múlva velem fognak szelfizni a fiatalok. Hagyjál engem a nyavalygásaiddal!
