Nagypéntek

A farizeusok egyre kétségbeesettebben figyelték Jézus népszerűségének növekedését. Tanítása egyáltalán nem felelt meg az addigi főáramlatnak, mégis – vagy talán éppen ezért – egyre többen rajongtak érte.

– Talán elhitethetnénk, hogy fel akarja rúgni a rómaiakkal meglévő kapcsolatainkat – javasolta az egyik írástudó.

– Ez visszaüthet – hűtötte le a kedélyeket az öreg, bölcs Annás, aki egykor betöltötte a főpapi tisztet. – Az emberek utálják Rómát, még jobban odalesznek a názáretiért.

– De hát éppen hogy esze ágában sincs Róma ellen fordulni. Amikor erre rájönnek a hívei, majd jól faképnél hagyják.

– Lárifári – csattant fel Kajafás, Annás veje, aki ügyesen nősült be a főpapi családba. – Jézust fantazmagóriák gyötrik, nem tiszteli a status quót, veszélyezteti a közmegegyezést, káoszt hoz a birodalomra és az emberiségre.

– Tulajdonképpen – nyekegte egy aprócska farizeus a sarokban – elsősorban nekünk van vele bajunk, de gyengék és alkalmatlanok vagyunk rá, hogy megszabaduljunk tőle. Ezért a legokosabb, ha Rómától kérünk segítséget, és beáruljuk Pilátusnak, hogy király akar lenni.

– Hiszen nem akar.

– Majd meggyőzzük Pilátust, aki gyenge jellemű, akarat nélküli figura. Ha odavisszük neki Jézust mint lázítót, Róma ellenségét, akkor el fogja ítélni.

A helytartó nyűgösen fogadta őket, egész éjszaka a felesége sirámait hallgatta, köszvény kínozta, és vágyott egy jó pohár borra. Nem igazán értette a problémát.

– A ti királyotok, kergessétek el, ha nem tetszik.

– A mi szívünk Rómához húz – bizonygatták a farizeusok. – Nekünk császárunk van, nem királyunk. És ha Tiberius segít megszabadulnunk tőle, újra a főtanács kezébe kerül a lelkek fölötti hatalom. Ez Róma érdeke is.

– Hát jó – intett nagyvonalúan Pilátus. – Feszítsétek keresztre.

De aztán lett nagy meglepetés. „Mert megölhették hitvány zsoldosok, / és megszűnhetett dobogni szíve – / Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die.”