Nézőpont

A Bükki Mackóhíradó vezércikkében Hegyi Brumi önostorozó módon azon kesergett, hogy a medvék egyre többször behatolnak az emberek élőhelyeire, félelmet keltenek bennük, sokszor elűzik őket kedvelt terepükről. Dicsérte a mozgalmat, amely az emberek védelmét tűzte zászlajára. „Nem szabad széttépni vagy megenni őket” – írta Brumi. „Járjunk hangos brummogással, hogy elijesszük őket, ne kerüljenek a közelünkbe. Sok kis bocsnak van otthon plüssembere, amivel szeret játszani, hozzábújni. Nehéz lenne elmagyarázni nekik, miért bántjuk az igaziakat.”

Radikális medvék azonban tiltakoztak az efféle meghunyászkodás miatt. „A Bükk, az erdő, a barlangok a mi otthonunk – érveltek – amibe betelepedtek az emberek. Meggyőződésünk, hogy a miskolci lakótelepeket fel kell számolni, húzódjanak vissza az ott élők az Alföldre, ahol bőven van hely.” (Ez a javaslat persze nem nyerte el a Hortobágyi Ló- és Szarvasmarha Magazin főszerkesztőjének tetszését. „Még mit nem!” – körmölte. „Ide ne jöjjenek, nem férnek el; elveszik a legelőinket, az életterünket!”)

A témához persze hozzászóltak a vérmedvék is, akik foggal-karommal védték azt a jogukat, mely szerint olykor el lehet fogyasztani egy-egy embert. Természetesen a gyengébb, betegebb egyedeket választják ki, amivel rendben tartják a populációt.

Egy dörmögő család szögesdrótot húzott ki a barlangja szája elé, így védekezve a téli álom alatt, ám egy arra kóborló kiránduló beleakadt és nyakát szegte. Ezért a medvetanács betiltotta a kerítéseket, rövidesen azonban egy alvó medvepárra emberek támadtak és végeztek velük. Némely mackók úgy vélték, ha a békés egymás mellett élés ellehetetlenül, akkor nincs más út, a saját érdekükben le kell számolni az emberekkel. 

– Ez nem megoldás – vélte a főmedve –, mi vagyunk a bölcsebbek, ki kell alakítani azokat a kereteket, amelyek mindkét fél számára elfogadhatóak, és bizonyos óhatatlan kompromisszumok mellett biztosítják valamennyiünk túlélését.