Növényvédő

Eszelős tekintetű férfi „Növényvédő” feliratú táblát tartva szórta átkait a piaci pultok előtt várakozókra:

– Szegény banán, nem sajnáljátok? Érzéstelenítés nélkül letépik a héját, éles fogak között feltrancsírozzák, aztán a gyomorsav szétmarja. Az almát vékony pengével hámozzák, a kompót készítésénél forró vízbe dobják. A dió kemény koponyáját kalapáccsal zúzzák össze – mondta.

– A dinnyét régen meglékelték, de ez annyira brutális, hogy sikerült betiltatni; európai emberhez méltatlan a védtelen gyümölcs megkéselése. Ahogy kicsurran a vörös lé, mintha vérezne a dinnye… Megalázóan bántok a terményekkel: piszkos rekeszekben bárki összetapogathatja őket. A citromban ugyan sok a C-vitamin, de ezért fel kell vágni, aztán kifacsarni… Felelős növényvédő ezt nem nézheti tétlenül. Tudjátok, honnan van a gyümölcs? Olyan fákról, amiknek a gyenge kis ágait metszőollókkal nyiszálják! Permetszerekkel mérgezik őket! De még így is jobb dolguk van, mint a zöldségeknek, amiket fullasztó üvegházakba és fóliasátrakba zsúfolnak. Gyalázatos körülmények között fejlődnek mindenféle serkentő doppingszerek hatására természetellenes méretűre. És mi a cél? Kizárólag az ember bűnös szükségleteinek kiélése. Na és a virágok… A liliomok tiprása, az ibolya alulról szagolása, a szerencsétlen sorsú árvácska, a védekezésre kényszerülő rózsa… – folytatta.

Néhányan lelkifurdalással kiálltak a sorból, és hazasomfordáltak kolbászt enni. De újabb közjáték zavarta meg a nyugalmat. Jól öltözött, öregecskedő asszony szólt rá a mandarinok között matató idős nőre:

– Felvásárolnád az összes déligyümölcsöt? Amikor én kislány voltam, Tóni nagypapa megkérdezte: mandarint kérsz, vagy banánt? Én tudtam választani. Igaz, a gyerekek az iskolában nem tudták, mi az a mandarin, azt hitték, valami elrontott, fejletlen narancs.

– Olyan, mint a férjed! – kiáltott rá valaki a sorból. – Az a csodálatos mandarin… Narancsnak képzeli magát, de sosem érheti utol. Megmarad mandarinnak. Ráadásul csodálatosan pofátlan.