Nyelv
A magyar nyelv eredete körüli viták megoldásában sokat segíthet a Magyar Tudományos Akadémiának az alábbiakban (kizárólag a Jobbszélben) ismertetett projektje. Sikerült rekonstruálniuk, miképpen alakultak ki a magyar szavak a Káma és a Volga folyó vidékén halászó finnugor törzsek között.
Joutti, Ahti és Kullervo állnak a patak partján, háttérben rénszarvasok. Joutti térdig begázol a jeges vízbe.
– Né, hú, amott egy kala, azaz újmagyarul hal. Ahti, vesd a szigonyt!
– Jó kis szerszám – bólogat Kullervo a hegy végén fickándozó zsákmány láttán. – Erről jut eszembe. Minden, ami a világban van, szerves anyag, szerveződés, ugyanazt a „szer” gyököt őrzi, mint a szeretet, szerelem, szerződés, amit ember és Isten köt. Mert Isten belső lényege a szeretet, külső megnyilvánulása pedig minden szervezet.
– No, akkor tedd be a kalát abba a patába, ami későbben fazék lesz a finnugrász világban.
– Hja, tényleg, hívjuk ezentúl világnak a létező mindenséget, amiképpen világnak hívjuk a fényt is. Mert Isten maga a fényesség, a világosság, ami a belső szellemi lényege, és ugyanakkor a teremtett világ ennek anyagi megvalósulása.
– Biza, így halászgatás közben dolgozik az ember agya, igen.
– Apropó, igen. Az olyan, mint az ige, amivel Isten alkotta a világot. „Legyen világ!”, és az ige testté lett (illetve majd lesz, mert most még Krisztus előtt vagyunk), és ez maga az igazság. Aki pedig az igazságból való, vagyis a teremtő igéből született, megérti az Úr szavát. Istenét, és nem a Sátánét.
– No né má, ugyanazok a mássalhangzók. Stn; magas magánhangzóval kiegészítve a Teremtő, méllyel pedig a sötétség ura.
– Napisten már Mezopotámiában, a Gilgamesben is szerepel. Gondoljatok Ut-napistimre, aztán a sémik ezt vették át sátánként, mint gonosz erőt, mert nekik ellenfelük volt.
– Ejsze, itt a Káma mentén sok mezopotámiaival és sémivel van alkalmunk találkozni…
– Azért szeretek így halászgatni veletek, mert közben a nyelvünk is fejlődik, meg az agyunk – lelkendezik Ahti.
