Bencze József

r. altábornagy

országos rendőrfőkapitány

Tisztelt Rendőrfőkapitány Úr!

Ki ölte meg (kik ölték meg) Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőt tavaly április 7-én?

Ki gázolta el a Fideszhez közel álló Tom Kennedyt, a Duna Nova Press internetes hírportál főszerkesztőjét a Dunakanyarnál 2005. december 5-én?

Vlagyimir Putyin

Oroszország jelenlegi elnöke

és következő miniszterelnöke

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Mire ez a lap ma, szerdán megjelenik, az orosz nép nyilván már megválasztotta az ön utódját, Dmitrij Medvegyevet Oroszország elnökévé.

Szórakoztató figyelni azt, hogy a nyugati lapok mennyire zaklatottan támadják önt, amiért sajátkezűen választotta ki őt.

Szórakoztató, hiszen ugyanezen a lapok elfelejtették felháborodásuk tanújelét adni akkor, amikor kedvencük, az azóta elhunyt Jelcin elnök éppen úgy, saját kezűleg önt választotta ki utódjaként. Ha van valami, amitől irtózom, akkor az a kettős mérce.

Márpedig itt egyértelműen arról van szó.

Kajánul figyelem azt is, hogy e lapok milyen állandó jelzőt akasztanak majd Medvegyev elnök nyakába, hiszen az ő esetében már nem írhatják, hogy „a volt KGB-s”. Természetesen „bízom” abban, hogy találnak majd jelzőt, hiszen e sajtót tökéletesen ismerjük.

De nem is emiatt írtam önnek, hanem azért – ha már ön nem olvassa ezt a levelet –, hogy olvasóinkat „szórakoztassam”.

Mégpedig a Gazprom és a magyar kormány között most született egyezmény ügyében, amelynek értelmében két állami vállalat építi meg Magyarországon át a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszát és a magyarországi tározót.

A megállapodásból a higgadtabban gondolkodók jussa – akik az egészbe csak a kommentálás erejéig tudunk beleszólni – az elégedettség és a kajánság lett. Elégedettség azért, mert Magyarország növekvő gázigényének fedezése és stabil ellátása a legtisztább nemzeti érdek.

Aki ezt tagadja, bolond. A szakértők becslése szerint 2015-re Magyarország éves gázszükséglete mintegy 15 milliárd köbméter lesz. A Déli Áramlat szállítókapacitását évi 10 milliárd köbméterre tervezik, vagyis a növekvő szükséglet kétharmadát fedezi.

Elégedettség azért is, mert a Déli Áramlat magyarországi szakasza miatt tranzitbevételt is kap Magyarország, és ha már fél Európa üzletet kötött a Gazprommal, Németországtól és Olaszországtól Szerbián, valamint Ausztrián át Bulgáriáig, akkor miért legyünk mi azok, akik csak azért maradunk ki ebből, mert az nem tetszik az amerikaiaknak, akik eddig soha, semmivel nem viszonozták az irántuk mutatott vak hűségünket?

A kajánságnak viszont több oka is van.

Az egyik az, hogy a magyar felet egy gigantikus állami vállalat képviseli egy olyan koalíció részéről, amely eddig mindenkit kádárizmussal vádolt, aki azt állította, hogy az államnak komoly szerepet kell biztosítani a gazdaságban. A másik az, hogy ezzel Gyurcsány és pártja szembe került az SZDSZ-szel, amely az amerikai vonalat követve idegenkedik a Déli Áramlattól, és inkább Nabucco-földgázvezeték párti. Vagyis azon vezeték pártján áll, amelyet az Európai Unió akar megvalósítani, és amelyet az amerikai kormány támogat.

A kajánság harmadik oka az, hogy a vezető nyugati lapok most a szokott arcátlansággal, de kivételesen a Gyurcsány-kormány rovására hazudnak, azt állítva, hogy az Európai Unió a két projektet egymás riválisának tartja, holott ez egyáltalában nem így van: Brüsszel minden nyilatkozata szerint a kettőt egymást kiegészítő vezetéknek tekinti.

A kajánság negyedik oka az, hogy önnek teljesen igaza volt abban a kijelentésében, amikor Gyurcsány múlt heti moszkvai látogatásakor, vagyis a megállapodás aláírásakor azt mondta: öntől „feltúrhatják a földet” és építhetnek akárhány vezetéket, csakhogy azt földgázzal is meg kell tölteni. Vagyis ön kételyét fejezte ki, hogy elegendő azeri és egyéb, dél-kaszpi területről származó gáz lenne a Nabuccóhoz, amelyet egy évvel ezelőtt Gyurcsány is álomnak nevezett.

A kajánság ötödik, de egyben a legelszomorítóbb oka látni a kormány szégyenteljes hallgatását, amikor amerikai kormány-tisztségviselők nyíltan beavatkoznak Magyarország belügyeibe, ezúttal szintén a Gyurcsány-kormány kárára.

Vajon venné-e magának a bátorságot akár Daniel Fried amerikai külügyminiszterhelyettes, akár Matthew Bryza, e külügyminisztérium Eurázsiáért felelős államtitkár-helyettese, hogy akár az olasz, akár a német, akár az osztrák kormányt fenyegesse és utasítgassa, amiért a Gazprommal jóval nagyobb kaliberű üzletet kötöttek, mint a Gyurcsány-kormány?

Amely „szomorú kajánságot” (noha a kettő ellentmondásos) még a döbbenetig fokozza a jelek szerint valóban a szovjet hódoltságban gyökeredző „szabad magyar sajtónak” a némasága ezen páratlanul felháborító amerikai beavatkozás láttán. Az elégedettségen és a kajánságon túlmenően azonban van valami, amit egyszerűen nem értek Gyurcsány Ferenc viselkedésében. És ez a második, amióta hatalomra került.

Az első szintén a Gazprom kontra Nabucco-ügy volt, amikor egy amerikai lapnak tavaly március közepe táján kijelentette, hogy ő az orosz Kék Áramlat vezetéket részesíti előnyben, mert a Nabucco álom, és álmokkal nem lehet lakásokat fűteni.

Megdöbbentem, hiszen úgy éreztem, életében talán először igazat mond, és ezt az igazat éppen az amerikaiakkal szemben mondja, akiket pontosan olyan hódolattal kezel, mint ifjú kommunista vezető korában Moszkva birodalmi érdekeit.

Mint kiderült saját, későbbi nyilatkozataiból is, meggondolatlanul locsogott, és ezt követően nem sokkal elmondta a Financial Times budapesti konferenciáján, hogy ő mindig is Nabucco-párti volt, és „félreértették”.

Ekkor megnyugodtak a kedélyek, és azt hittem, Gyurcsány a továbbiakban a bőre megmentése érdekében Nabucco-párti is marad, hiszen egy ennyire népszerűtlen kormányfőnek és pártvezérnek igazán nincs szüksége a választóktól felé áradó utálatot még amerikai nyomással is megtetézni.

Erre, mint derült égből a villámcsapás ért a magyar–orosz megállapodás híre a Déli Áramlatról.

Amit nem értek.

Ugyanis Gyurcsányról minden feltételezhető, csak az nem, hogy nemzeti érdekeket szem előtt tartva cselekszik. És innentől fogva már csak spekulálni lehet, hiszen a miniszterelnök döntésének indítékait nagyon kevesen ismerik, mint azt a Fidesz kifogásolja is.

Vajon Gyurcsány azért döntött a Déli Áramlat mellett, magára vonva az amerikaiak dühét, mert úgy érzi: vége a játéknak, és ő már történelem, vagyis a múlt embere? Azaz azt mondja: utánam a politikai özönvíz, de ide az irdatlan „sikerdíjjal”?

Vagy pedig azt gondolja: Amerika – és a Nyugat – oly mértékben ellenséges Orbánékkal szemben, hogy miközben ő, Gyurcsány, learatja a sikerdíjat, 2010-re majd elfelejtik neki, ha elég sűrűn antiszemitázza le az ellenzék vezető pártját, ezzel kompenzálva átállását önhöz?

Nem tudom, de a közeljövő talán erre is választ ad majd.