Nyilvánosság
Amikor Béla hazament az egyetemről, és be akart menni kis albérleti szobájába, a házinéni az orra előtt beriglizte az ajtót, és csak a kémlelőnyíláson szólt ki:
– Aszfaltbetyároknak nincs helyük tisztességes házban! Takarodjon, fiatalember!
Éppen ekkor kapott üzenetet volt osztálytársától, aki közölte, ezentúl letagadja, hogy a tizenkettedik efbe járt. Mellékletként elküldte annak a Messenger-beszélgetésnek a részletét, amit Béla délelőtt folytatott a barátnőjével. A képernyőn ez virított:
„Kiscsibém, köszönöm a tegnap estét.” „Én is, szerencse, hogy megvertél.”
Mi a szösz, csodálkozott a fiú, mert amint kilépett az utcára, a szemközti kocsma tévékészülékén a neves jogvédő elemezte a kapcsolati erőszak jellegzetes példáját, amiről Béla és Erzsike viszonya szól. A műsor közben alul szalagban futottak a beérkező SMS-ek. „Ez a szemétláda be ne tegye a lábát Alsóbikkfalvára, mert a vasvillával ontjuk ki a belét.”
Egy internetes portál már szavazást is kezdeményezett arról, vajon megcsalja-e Béci a lányt, esetleg volt-e korábban liezonja koalamackókkal. A „Ganéj Férfiak Ellen A Nőket Védelmező Egyesület” állásfoglalást tett közzé, mely szerint elítélik a „kiscsibém” megszólítást; ez valójában a tyúk egy fiatalosabb formája, tehát az elkövető lebutatyúkozott egy nőt, amiért százötventől kétszáz kilométerig terjedő gályarabság szabható ki.
Ekkor csörgött a telefon, Erzsike zokogott bele a készülékbe:
– Valaki a metrón lefotózta a telóm kijelzőjét, amikor veled messengereztem, és kitette a netre. Az összes jelentősebb média megszólalt már az ügyünkben, és össze fogják hívni a Biztonsági Tanácsot miattad.
– Hiszen nem is vertelek meg! Miért írtad ezt?
– Dehogy írtam. Azt írtam, szerencse, hogy megvártál. A helyesírás-ellenőrző javította át, de nem vettem észre, amikor elküldtem.
Az utolsó szavakat Béla már nem hallotta, mert egy kétszáz kilós izomkolosszus egyetlen csapással agyonütötte.
– Így jár, aki bántja a gyengébbet… – dünnyögte a nagydarab.