A rendszerváltás mámorában néhány fia­tal a Kisrabló étteremben, a debrőihárslevelű-fröccs mellett győzködte egymást, hogy milyen csodálatos világ jön.

Elmúlik a Szovjetunió, a ruszkik hazamennek, és ezentúl mi is nyugattá válunk.

Hirdetés

– Szabadok leszünk – magyarázta egyikük –, megszűnnek azok a függések, amelyek az elnyomásnak, a birodalmak ránk telepedésének a következményei. Ilyen például a katonai kiszolgáltatottság. ’68-ban nekünk is be kellett vonulnunk Csehszlovákiába, amikor leverték Dubčekékat. El tudjátok képzelni, ha a nyugati világhoz tartozunk, belerángathatnak minket olyan háborúba, amihez semmi közünk? – Nem tudták elképzelni. – Vagy a gazdasági kiszolgáltatottság. Meg kellett venni a sok szart, amit gyártottak. Megszabták, kikkel kereskedhetünk és mennyiért. Este tízkor véget ért az adás a tévében, és bemondták, hogy spóroljunk az energiával. El tudjátok képzelni, hogy a fogyasztói társadalomban bárki megszabja, kitől mit vehetünk és mit adhatunk el neki? Vagy majd Berlinből mondják meg, hogy takarékoskodjunk az árammal? Áruhiány lesz, mint Ceaușescunál? Röhög a vakbelem. – A többieké is röhögött. – Vagy az ideológia! Marxizmus meg kommunizmus, osztályharc, békeharc… Szerintetek ha mi is csatlakozunk a nyugathoz, bele fog bárki is szólni abba, mit gondoljunk a történelemről, más népekről, szokásokról? Ott nincs ám olyan kötelező irányvonal, mint a komcsiknál. Ott azt mondasz, amit akarsz, nem erőltetnek rád mindenféle hülye eszmerendszert. Vagy mondjuk a vallásszabadság. El tudjátok képzelni, hogy nyugaton korlátozzanak ebben, gúnyolódjanak a hiten vagy templomokat romboljanak le? Meg az is jó a nyugatban, hogy figyelnek a környezetvédelemre. Bezárják a szénbányákat, és tiszta energiát termelnek atomerőművekkel. Ha mi is a nyugathoz tartozunk – folytatta egyre lelkesebben – a határon túli magyarok mindenütt autonómiát kapnak, mint a németek Dél-Tirolban.

Szinte eksztázisban emelte a magasba a poharát:

– A Nyugatra, barátaim!

Korábban írtuk