Objektív

A közszolgálati német televízió felelősséget érez a barbarikumba zuhanó Magyarország miatt, ezért tárgyilagos és szakmailag feddhetetlen műsort készít a helyi állapotokról. Riporterünk élete kockáztatásával bemerészkedett ebbe az európai szégyenfoltba. Köztudott, hogy a honfoglaló magyarok roston sütött csecsemőt ettek, és mindannyiuknak kutyafeje és lóteste volt, amíg a germánokkal való keveredésnek hála nem nyertek emberi alakot.

Manapság az állam visszazuhant abba a prehistorikus világba, amikor istenkirályok uralkodtak, és a leigázottak vérét itták.

Stábunk ellátogatott a Parlamenthez; az épületben hosszú ideje nem zajlik törvényhozás, a miniszterelnök rendeletekkel irányít. Tüntetőkbe botlunk, körém gyűlnek mind a heten. Ezúttal, tekintettel a nyugati újságíróra, a rendőrök visszafogják magukat, és nem oszlatnak könnygázzal és géppisztollyal, mint általában.

– Lehet itt élni? – kérdezem az egyik demonstrálót.

– Nem. Nincs egészségügy, az emberek az utcán halnak éhen. A tanárokat ablak nélküli cellákban összezárják a gyerekekkel, akik addig nem jöhetnek ki, amíg nem tudnak hibátlanul tíz Orbán-idézetet. 12-14 órát kell tartani, a felkészülés 6, dolgozatjavításra 3-4, továbbképzés 2-3, napközizés, versenyfelügyelet 3-4, ebédeltetés 1 óra, így összesen 30-32 órát dolgozom naponta. Lehet ezt bírni?

– Itt van a feketelistára tett színész, aki nem jut szóhoz. Erről nyilatkozott legutóbbi filmjének bemutatóján a hazai sajtóban, továbbá a CNN-nek, BBC-nek és most nekünk.

– Szörnyű az elnyomás, éppen a metróból jövök, ott is elnyomtak. Egy fideszes öregasszony nem adta át a helyét, a mozgólépcsőn két náci között szorongtam, akik szúrós szemmel néztek rám.

Az üldözött művész nem akart a kormányfőről lovas szobrot álmodni a János-hegyi kilátó helyére, emiatt azóta csak tizenhét megrendelést kapott köztéri alkotásokra.

E fojtogató légkörből indulunk is haza, de most kaptuk az értesítést, hogy a gazdák demonstrációi miatt a német utakon nem lehet közlekedni…