Oroszok

A függetlenségért küzdő szabadságharc jelentős sikerei miatt 1849 tavaszán a Habsburg-uralkodó segítséget kért az orosz cártól. A kétszázezernyi beözönlő muszka rövid idő alatt világossá tette, hogy a forradalom ügye elbukott.

A magyar kormány párizsi követe kétségbeesetten fordult a nyugati hatalmak vezetőihez:

– Támogatásra van szükségünk. Lőszerre, fegyverre, katonákra, hogy kiverhessük az oroszokat a hazánkból.

– Ugyan már, Monsieur Teleki – oktatták ki a franciák az angolok bólogatása közepette –, a cár a maguk királyának a szövetségese. Ez belügy, Európa számára érdektelen.

– Ferenc József nekünk nem királyunk, nem választottuk, nem koronáztuk meg. Szuverén ország vagyunk, amelyet egy erőszakos birodalom letipor.

– Szolidaritásunk jeléül majd rajzolunk csúnya karikatúrákat a muszkákról – mosolygott a francia diplomata.

1945 elején a szovjetek már elfoglalták Magyarország jelentős részét, Budapest utóvédharcait vívta; bombatölcsérek, összeomlott házak, halottak, meggyalázott asszonyok mindenütt.

– Tartóztassák fel a felvilágosult nyugati hatalmak a barbár keleti inváziót! – kérték az Angliában élő magyarok.

– Ugyan már – hűtötték le a kedélyeket Londonban. – Hiszen a szovjetek a szövetségeseink, mi magunk ígértük oda nekik Kelet- és Közép-Európát, csak nem csinálunk hülyét magunkból azzal, hogy most elébük állunk.

1956. november 4-e után számtalan emigráns könyörgött szerte Európában: védjék meg a magyarokat, állítsák meg az orosz inváziót, de süket fülekre találtak, elvégre a status quót nem fogják felrúgni egy tízmilliós kis ország miatt.

Brüsszel, 2025: „Tarthatatlan, hogy a magyarok továbbra is gáncsolják az oroszok elleni minél aktívabb hadviselést. Itt az ideje, hogy ezt a gonosz birodalmat világuralomra törő vezetőivel és kollaboráns népével együtt végre megbüntessük.”

– Szívesen hallottuk volna ezt 176, 80 vagy 69 évvel ezelőtt – szólt a magyar miniszterelnök. – Végre egyszer nincs bajunk az oroszokkal, úgyhogy hagyjanak ezzel békén…