P. S.

Az előző páciens viharverten oldalgott ki a brüsszeli rendelőből. Hiába írtak fel neki bármit, vagy nem tartotta be az utasításokat, vagy túlságosan is nagy dózist kapott. Bubó fejcsóválva nézett utána.
– Már kizayongta magát – mondta ki az ítéletet. – Nem lett belőle semmi. Kár volt annyi időt, energiát és pénzt belefektetni. Kérem a következőt!
Ursula végigtekintett a várótermen, és behívta azt, aki a legjobban jelentkezett.
– Mi a neve? – kérdezte a pszichológus, akiről valójában mindenki tudta, hogy nem ér semmit a végzettsége, mivel olyan rektortól kapta, akit erre senki sem hatalmazott fel.
– Petre Selyem – felelte öntudatosan a beteg.
– Sajnálom – húzta össze a szemöldökét az áldoktor –, növényekkel nem foglalkozunk.
– Csak annak látszik. Valójában oroszlánnak képzeli magát – sietett a segítségére a nővérke. – Úgy talán megpróbálhatnánk. Ha látná, doktor úr, ki ül még a váróban, beérné ezzel is.
– Hát lássuk! Ezek szerint te vagy az állatok királya. Miért jöttél el hozzám? Mire van szükséged?
– Mentelmi jogra.
Bubó és Ursula összenéztek.
– Ez komoly dolog. Nálunk, itt, ebben a nagy idegszanatóriumban az a szokás, hogy akkor írunk fel mentelmi jogot, ha a páciens cserébe tud valamit kínálni.
– Bármit – vágott a szavába Petre.
– Akkor kérdezzük meg Csőrmestert, éppen felettünk járőrözik.
A sas leszállt. (Eredetileg sólyom volt, de az nem elég haladó.)
– Most az a legfontosabb, hogy harcoljunk az erdőn túl. Attól leszünk erősek, bátrak, ha nyulak, pockok, poloskák, vakondokok együtt küzdünk a nagy barnamedve ellen. Már bocsánat, Ursula!
– Kérem, én sakálnak vallom magam, nálunk ezt is lehet.
– Hát akkor most már Selyem fiún a világ szeme, csatlakozik-e népével a nagy háborúhoz és megszolgálja a mentességet, vagy kénytelenek leszünk keresni helyette egy másik állatot, aki végre elvégzi a feladatát. Fogytán a türelmünk. És a türelmetlen Csőrmester csúf látvány. Még Ursulánál is csúfabb – kacsintott az asszisztensre.
