Példabeszéd
– Mester – kérlelték a tanítványok –, okíts minket örök érvényű példázatokkal!
– Halljátok példázatomat, amit október 13-a ihletett.
Volt egy család: papa, mama, a lányuk és az öccse. Valamennyien lusták, tehetségtelenek, mégis nagyravágyók.
Önerőből soha nem vitték volna semmire, ám örököltek egy remek, kétszintes házat. Beköltöztek oda, jelzálogot vettek fel rá, s ebből éldegéltek vígan. Közben szép lassan lelakták az épületet; a vakolat lemállott, az ablaktáblák elrohadtak, a csövek berozsdásodtak, a cserepek elcsúsztak, a kertet felverte a gaz.
Szerencsére a nagylányt, Lilikét szépnek alkotta a Teremtő, egy vállalkozó feleségül vette, kifizette az adósságokat, rendbe tette, kibővítette az épületet. Születtek a gyerekek is, az egész família együtt élt a gyönyörű házban, sőt idővel a vő szorgalmas munkája eredményeképpen még megtakarításuk is keletkezett.
– Veszünk egy lakást Picur nevére – jelentette be a férfi a családnak. – Amíg férjhez nem megy, addig kiadjuk.
Felhördült erre az anyós:
– Ki tudja, mi lesz tíz-húsz év múlva, én meg sem érem! Miért te döntesz erről a rengeteg pénzről? Egy család vagyunk!
A többiek helyeseltek, szavazzanak arról, ki oszthatja el a bevételeket: a vő vagy az anyós? A férfi beleegyezett, hiszen tudta, mindannyiuk közös érdeke, hogy ő döntsön ezekben a dolgokban. A titkos szavazáson az anyósára szavazott, hadd kapjon legalább egy voksot. Lett azonban meglepetés, amikor kiderült: mindenki az öregasszonyt támogatta. Ki azért, mert aranyosnak tartotta, más félt tőle, megint más sajnálta, az unokákat meg lekenyerezte a veje pénzéből vásárolt legóval.
Miután kezébe került a családi kassza kulcsa, az anyós szórni kezdte a pénzt. Mindenfélét összevásárolt, vendégségeket rendezett, szerencsejátékokra fogadott. Néhány hónap múlva újra adósságokba verte a családot.
Ekkor a veje otthagyta az ingyenélő pereputtyot, és épített egy másik házat. A feleségét és a gyerekeit magával vitte. Ők is ellene szavaztak ugyan, de ezek legalább az ő vérei…
