Példamutató kapitány

Bár a szurkolók már korábban is hallottak róla – hiszen nem gyakori, hogy egy magyar futballista 16 évesen Németországba, majd onnan három év múlva a Real Madrid második csapatához igazoljon –, a szélesebb közvélemény inkább 2013-as monológja kapcsán ismerte meg Szalai Ádám nevét.

A nemzeti csapattól való visszavonulását múlt héten bejelentő csatár az utóbbi évtizedek egyik legmegalázóbb mérkőzése, a Hollandiában elszenvedett 8–1-es vereség után beszélt arról, hogy a magyar szurkolók és a futballszerető emberek tíz-húsz éve „folyamatosan át vannak verve”, a magyar labdarúgás már jó ideje nem nevel ki kiemelkedő tehetségeket, topbajnokságban szereplő csapatok nem szerződtetnek magyar vezetőedzőket, a magyar edzők pedig egymás hátába döfik a kést egy-egy kudarc után. A válogatott elé ehhez képest olyan célokat tűznek ki, amelyek nem reálisak, az emberek így évről évre csodát várnak.

Szavait természetesen pozitívan értékelte a közvélemény, azt viszont nem állíthatjuk, hogy népszerűsége töretlen lett volna az elmúlt közel egy évtizedben. A szurkolók egy része ugyanis időről időre megkérdőjelezte a helyét a kezdőcsapatban, leginkább azért, mert szerintük kevés gólt szerez. Tény, akadtak hosszú góltalan periódusai, ugyanakkor hozzáállása példamutató volt, ha megkapta a bizalmat, mindig óriási munkát végzett a csapat érdekében. A magyar válogatott szövetségi kapitányai – Pintér Attilát kivéve – épp ezért mindvégig számítottak rá, s Pintér sem képességei, inkább a fent említett nyilatkozata miatt mellőzte.

„Ádámot sokan kritizálták – jogtalanul. Bosszantott az állandó »szalaizás«. Aláírom, nem volt látványos a játéka, de mindent alárendelt a csapatérdeknek. A védekezésünk vele indult, az ő játékintelligenciája szükségeltetett ahhoz, hogy a visszatámadásnak köszönhetően sokszor már a középpályán labdát szerezzünk. Márpedig egy erős csapat ellen rengeteget kell dolgozni a labdaszerzésért!” – írta róla önéletrajzi könyvében Dárdai Pál, míg Marco Rossi a németek – Szalai Ádám álomszép góljának köszönhető – legyőzése után így nyilatkozott:

– Szalai olyan játékos, akit sokkal többre tartottak külföldön, mint Magyarországon, főleg azok, akik értenek a futballhoz – mondta a köztévének a kapitány.

Valóban: eddig tizennyolc évet játszott külföldön, ebből tizenkettőt a német élvonalban, a Bundesligában töltött – egy ilyen pályafutás nem a véletlen műve.

Ha el is jutottak hozzá a kritikák, Szalai Ádámon sértődöttségnek nyoma sem volt. Ha hívták, jött, és szívét-lelkét kitette a pályára abban az időszakban is, amikor nem volt része túl sok sikerélményben a nemzeti együttes színeiben. Az élet pedig, ha úgy tetszik, megjutalmazta mindezért, nem is egyszer. Először például akkor, amikor három évtized után végre ott lehettünk egy világversenyen, és az Eb első magyar meccsének első gólját ő szerezte – ötszázötven napnyi gólcsend után. De a legnagyobb kárpótlás az lehetett, hogy a Rossi-éra felemelkedésének már „papíron is” vezérként lehetett részese, hiszen 2018 szeptembere óta ő a nemzeti együttes csapatkapitánya. Ha 2013-as nyilatkozata óta nem is oldódott meg minden probléma a magyar futballban, de immár válogatott- és klubszinten is – a Ferencvárosnak köszönhetően – nagy sikereket érünk el, ráadásul vannak topbajnokágban játszó, szép jövő előtt álló fiatal magyar labdarúgók is. És persze van egy kiváló szövetségi kapitányunk Marco Rossi személyében.

„Örök hálám, hogy MAGYARNAK születtem” – írta ki Szalai Ádám a németek elleni meccs után a közösségi oldalára. Nem véletlen, hogy a szurkolók kórusban skandálták a nevét: mi is hálásak lehetünk, hiszen az elmúlt néhány év történelmi sikerei nélküle szinte biztosan nem születtek volna meg.