Rend

A földműves igába fogta az állatokat, hogy erejüket felhasználva szánthasson. Közben más állatokat kifejezetten azért tenyésztett, hogy megegye őket, esetleg tejüket vagy tojásukat fogyassza. Megint másokról lenyírta a szőrüket, és ruhát készített belőle. Uralma alá hajtotta a világot, hogy az javaival az ő boldogulását szolgálja.

E brutális állatkínzás ellen azonban hatékonyan léptek fel a kor természetvédői, és szigorú törvényekkel megakadályozták a túlkapásokat. Kigúnyolták, üldözték azokat, akik húst ettek, vagy bármi módon beleavatkoztak a természet idilli állapotába. Sem szűzföldek feltörése, sem fakivágás, sem gátépítés nem fért ebbe bele. A földműves, nehogy bűnt kövessen el, bekucorodott egy sarokba, és magvakat eszegetett búsan.

Egyszer csak bejött a kunyhójába egy szurikáta.

– Az Isten szurikátát teremtett a saját képmására – szólt az apró élőlény. – Szaporodjatok és sokasodjatok, mondta. Rábízta a földet, vonja uralma alá.

Ezért a szurikáta kivezette a lakásából az embert, bekötötte az istállóba, ő maga pedig beköltözött a házba. Munkára fogta az embert, a szőréből parókát készített, a tejét itta, s ha vágásra érett, hát elfogyasztotta. Viharos fejlődésnek indult a szurikáták civilizációja, városokat építettek, feltalálták az elektromosságot és a távközlést.

Idővel azonban radikális szurikáták hirdetni kezdték, hogy a szurikáta nem méltó a környezetét uralni, mohóságával tönkreteszi a Földet.

A földműves ekkor felriadt borzalmas rémálmából. Megcsóválta a fejét, rátette a hámot a marhára, és nekilátott a dolognak.

– Mit csinálsz? – förmedt rá a szomszédja, magvakat ropogtatva. – Feljelentelek a természet állapotát és az állatokat védő főhatóságnál!

A földműves nagyot harapott a rántott húsos szendvicséből, visszafordult a sor végén, és folytatta a szántást. Csak akkor szólt oda az izgága szomszédnak:

– Elhallgass, vagy rád uszítom a szurikátákat.

A másik szörnyen buta képet vágott erre, és rendületlenül ropogtatta a magvakat.