A férfi nagyot rántott a ló zabláján, csikorogva fordult be a szekér a széles útra. Kis híján elgázolták az ott táborozó családot.

Az egyikük ahogy félreugrott a kerekek elől, felnyúlt a bakon ülő gyerekhez, hogy lerántsa, ám a kocsis odacsapott feléje az ostorral.

Hirdetés

– Hová sietünk így, édesapám? – kérdezte a fiú.

– A Mars-mezőre. Gabonát osztanak. Utána átmegyünk, túlnan a Szajnán, tudok egy elvadult gazos helyet. Lekaszáljuk, hazavisszük a kecskének.

Egy busz zötyögött el mellettük füstöt okádva. A nyitott ajtókban emberek lógtak. Kis híján leszorították a szekeret, a ló azonban ügyesebben lavírozott a kátyúk között, mint a busz, sikerült is lehagyniuk.

– Itt pár éve még egybefüggő aszfalt volt – dünnyögte a férfi, és köpött. – Mostanra senkit sem érdekel. Amott látod azt a lépcsőt? A hajléktalanok búvóhelyére visz.

– És mit jelent a nagy M betű? – érdeklődött a gyerek.

– Metropolitain. Metró. Itt volt valamikor az Étoile megálló. Látod azokat a köveket szerteszét? Úgy hívták: diadalív. Diadal… – Megint köpött.

Leértek a folyóhoz. A beomlott híd tövénél megitatták a lovat. Addig a gyerek elbóklászott az ócskapiac felé. Talált is magának valami furcsa tárgyat, forgatta a kezében, nyomkodta rajta a gombokat. Az árus eközben triciklijének lyukas kerekét foltozta, káromkodott.

– Két frankért neked adom – kiáltott oda a srácnak. – Tekerd be abba a régi újságba!

Az apa közben odaért. Letett egy frankot az asztalra, az árus bólintott. A férfi megnézte, mit vett a fiának.

– Samsung – betűzte a fekete szerkentyűn a feliratot. – Régen ilyen volt a telefon.

A gyerek az újságot olvasgatta.

– Az EU-ban… 2035-től csak villó… villanyautó lehet… Mi az az EU? – Az apja dühösen legyintett. – És most mennyit is írunk? – ráncolta a gyerek a homlokát.

A férfi nagyot sóhajtott.

– A hidzsra 1457. esztendejében járunk. Régen úgy mondtuk volna: 2035-ben.

Korábban írtuk