Szabadság
Szerencsére ma már az ember csakugyan az lehet, akinek érzi magát. Kiszabadulhat a DNS-börtönből, amibe születésekor a Jóisten zárta, és azt az identitást veheti fel, amelyiket szeretné. Sajnos ez a folyamat egyelőre megrekedni látszik a nemi önazonosságok kérdésén, és legfeljebb arról dönthetünk, férfiként, nőként vagy ezek bármilyen kombinációjaként kívánunk-e élni. Innen azonban már nincs messze a teljes személyiségcsere lehetősége.
Például a hollywoodi produkció forgatására érkező kissé csúnyácska, kopasz, kövér hölgy Scarlett Johanssonként mutatkozik be. „Kezdhetjük a forgatást?”, fordul a rendezőhöz, aki kénytelen elfogadni a helyzetet, mert ugyan ki merné megkérdőjelezni, hogy ő a dögös színésznő, ha egyszer annak tartja magát?
Ennél is izgalmasabb a Fehér Ház ovális irodájába belépő fiatalos, mesztic fickó, aki a titkárnak hanyagul odaveti: „Well, Joe Biden vagyok, mi a mai program?” Szegény alkalmazott első szava erre az lehetne, hogy de hiszen maga egyáltalán nem a szenilis öregúr, ám az ember öndefiníciója szent, tehát ettől kezdve Bidenként tekint rá, legfeljebb azon izgulhat, nehogy harminc Joe bácsi jöjjön be, mint tegnap is.
A bank pénztárosa sem tagadhatja meg a pöttömnyi kisfiútól a kifizetést Soros György számlájáról, ha az váltig ragaszkodik hozzá, hogy neki Soros-tudata van.
A szigorú katonai bázisra történő belépés sem lehet akadály annak, aki az egység parancsnokaként kísérli meg, még ha egyébként soha életében nem is járt ott. „Bocsánat, de ön sokkal fiatalabb, ráadásul nő…”, próbálkozik kétségbeesetten az őr, de a varázsigével itt is célt lehet érni: „Ez diszkrimináció. Nemi és életkori! Nem szeretnék a bőrében lenni, amikor kitudódik.” Így hát megnyílnak a kapuk.
A legfurcsább eset a DK-ba jelentkező taggal történt, aki a párt elnökének hanyagul odavetette:
– A mindenható vagyok.
– Az képtelenség – ellenkezett az elnök.
– Miért?
– Mert az én vagyok.
