Szily Nóra, Magyar Péter és a hányinger

Nagy vihart kavart szombaton, hogy Varga Judit egyetlen, ámde annál találóbb szóval minősítette a volt férjével készült beszélgetést:
„hányinger”.
Mint ismert, a Szily Nóra által készített propagandainterjúban Magyar egyebek mellett ezt mondta:
„Alapvetően az én életemet például a nők határozzák meg. Legyen az az édesanyám, a nagymamám, a dédnagymamám, a volt feleségem, a volt menyasszonyom, a körülöttem lévő nők, a jelenlegi barátnőm…”
Nyilatkozta ezt úgy, hogy szeme sem rebbent, az az álszent hazudozó, akiről egykori felesége egyebek mellett azt mondta, volt rá példa, hogy amikor dühös lett, késsel a kezében járkált a közös otthonukban, ott, ahol gyermekeikkel éltek. És aki számtalanszor megalázó módon beszélt fiai édesanyjával.
Az a Magyar Péter, aki egy hangfelvétel szerint ötperces, gyors sz.patást ígért a volt barátnőjének mások füle hallatára.
Az a baloldali reménység, aki nagy nyilvánosság előtt, akár élő adásban is mérhetetlenül lekezelő módon beszél az őt kérdező hölgy riporterekkel – Futó Boglárkától Szöllősi Györgyiig –, ha nem tetszenek neki a témák.
Az alákérdezős interjú és Magyar álszent szövege tehát önmagában is felháborító, ám az ember érteni véli az okot: a partvonalon kívülre került Szily Nóra abban bízik, ha baloldali elvtársai jutnak hatalomhoz, talán visszatérhet a fősodorba.
Arra azonban nincs mentség, hogyan reagált egy Facebook-posztban Szily, amikor megérkezett Varga Judit egyszavas válasza:
„Először is elvált (fiúkat nevelő) anyaként.
– Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így – egy elborzasztó állapottal (HÁNYINGER!) – minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
– Vajon mi volt erősebb érv, minthogy a kamasz fiait óvja ezekben a viharos időkben?
– Válás után tele vagyunk indulattal, persze! Én is így voltam. De a fiaim érdekeit tettem fókuszba.
– Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?”

Fordítsuk ezt le: a pszichológus végzettségű Szily Nóra szerint egy bántalmazott nő akkor cselekszik helyesen, a „fiai érdekében”, ha befogja a száját és hallgat.
Kedves Nóra! Nyugtasson meg: legalább egy kis hányingert, ugye, ön is érez, amikor belenéz a tükörbe?
