Hirdetés

A kormányszóvivő jelezte a nemzetközi sajtó képviselőjének, hogy ő következik soron. A fiatalember (vagy hölgy?) eltolta a mikrofont, és valóban, nem is volt rá szüksége, harsogó hangja betöltötte a termet.

– A Der Liberale Beobachtertől vagyok, és azt akarom megtudni a magyar kormánytól, vajon miért nem hajlandó beállni a sorba, és a számunkra jól megszokott, magától értetődő módon végrehajtani, amit a felsőbbrendű… akarom mondani, az Európai Unió demokratikus hagyományai és liberális értékei alapján eljáró politikusok joggal elvárnak Magyarországtól? Milyen alapon részesítik előnyben Kínát a Nyugattal szemben, egy ilyen kis vacak, egyre töpörödő nemzet nevében, folyamatosan botot dugva az uniós úthenger kerekeinek küllői közé?

– Igazán nem szeretnék új frontot nyitni, de az úthenger kerekein aligha van küllő. Ne mondják, hogy a kákán is csomót keresünk, mert éppenséggel önök azok, akik egy csomót keresnek rajtunk, és újabb és újabb módozatokat eszelnek ki, hogy ezt még növeljék is. Képzeljék magukat a helyünkbe! Az EU-s vezetők, képviselők, párt- és kormányzati tisztviselők rendszeresen fenyegetnek és büntetnek bennünket. A jogosan járó pénzeinket nem utalják át, miközben a szervezethez nem is tartozó országokat korlátlanul támogatják. Autokratának, diktátornak nevezik a miniszterelnökünket, kétségbe vonják a közjogi rendszerünket, sértegetnek, lenéznek, megszidnak és adott szavukat sem tartják be. Ehhez képest idejött a kínai elnök, méltatta hazánkat, történelmünket, népünket, szorgalmasnak és megbízhatónak nevezett, befektetéseket, hosszú távú, mindkét félnek egyaránt előnyös szerződéseket kínált. Hadd éljek egy hasonlattal. Ha egy nőnek két férfi udvarol (már ha érti a nő, a férfi és az udvarol szavak jelentését), és az egyik mindenféle cafkának, kövérnek és öregecskének nevezi és elszedi a pénzét, míg a másik hízeleg neki, virágot hoz, megdicséri az alakját és vacsorázni viszi, vajon melyiket választja?

Korábban írtuk