Az irodalomnak, ellentétben a matematikával, sosincs egyetlen megoldása, és nem jelenthető ki egy könyvről megfellebbezhetetlenül, hogy jó-e vagy rossz. A legnagyobb írók leghíresebb műveit is van, aki vacaknak tartja. A „hivatalosság” sem mérvadó; számtalanszor fordult elő, hogy később népszerűségre vergődött írók műveit a kortárs kritika az agyagba döngölte. Sajnos, az irodalmárok maguk sem tudják eldönteni, értékes-e valami vagy sem, ezért próbálnak igazodni. Kialakulnak a helyes válaszok: a ’90-es években, aki bizonyítani akarta hozzáértését, kedvenc magyar írójának Nádast és Esterházyt nevezte meg. A bennfentesek összemosolygó kasztja pedig abból állapítja meg egy polgár dilettantizmusát, hogy az illető Wass Albertet kitűnőnek tartja.

Ez onnan jutott eszembe, hogy könyvtárosként be kellett vételeznem Esterházytól A szív segédigéit. Mint köztudott, a 17. oldalra pecsétet kell nyomni, ám a kötet annyira modern, hogy nincsenek benne oldalszámok. Így aztán lapozgattam, olvasgattam, számolgattam, s azt vettem észre, hogy a mondatok lapokon át szó szerint ismétlődnek.

Kötési hiba vagy avantgárd szövegregény? Oldalszámok nincsenek, ezért nem tudtam eldönteni, s mivel Esterházynál ilyesmi simán előfordulhat, még akár a regény szerves része is lehet. A kötet egyébként is igen karcsú (nota bene 2290 Ft), ezért – noha egyéb trükként egy-egy oldalnak fele-harmada üres – talán a művész kétszer is megírta tök ugyanazt a tíz oldalt, hogy hangsúlyos legyen. Szerencsére fent van az interneten, ugyanabban a tördelésben, így oldalanként össze tudtam hasonlítani, s végül ki is derült: hibás példányt kaptunk. Mivel azonban nem kevesebb van benne, hanem több, nem vittem vissza. Kíváncsi vagyok, feltűnik-e valamelyik olvasónak, vagy legközelebb arról készít tanulmányt egy ifjú rajongó, milyen zseniális elem a szöveg megduplázása Esterházynál. Bezzeg, ha én tenném, azt hinnék, sajtóhiba. Bezzeg, ha én tenném, azt hinnék, sajtóhiba.