E gyásznapon, a kivégző börtönudvar emlékhelyén, gyászálarcban Gyurcsány gólyalábazott ide-oda hosszú léptekkel, fisztulás képmutatástól gusztustalanul. A tévé pedig dokumentumot sugárzott Apró Antalról, Kádár vérebéről még 1989 előttről, amint árulónak minősíti Nagy Imrét és helyesli a kivégzését. A rádió Vida vérbíró beszélgetését játszotta be – 1989 utánról (!), miszerint változatlanul bűnösnek tartotta Nagy Imrét, legföljebb – negyven évvel később – már nem ítélte volna halálra. Dési János, az ATV kulcsfigurája azzal ünnepelte e napot, hogy emlékeztette a magyar népet: Nagy Imre volt ama híres padláslesöprő. Mutogatták Bauer Tamást is – mégpedig ingyen –, az ávéhás vallató Körmös Bauer fiát. Férges alma a fájáról nem tehet, de nem ízléses éppen e napon neki okoskodnia a képernyőn. Azután itt van ez a Friderikusz Sándor, aki egy tál penészes, posztkommunista lencséért eladta a lelkét. Ez az izmos nyelvű talpnyalonc nem az áldozatokat méltatta erre alkalmas beszélgetőtársakkal, hanem a hajdanvolt hóhérok leszármazottait nyálazta körül a csak őrá jellemző alázattal.

Óh, ízlés! Óh, erkölcsök! A dialektika törvénye szerint az ízléstelenség erkölcstelenségbe fokozódhat. A börtönviselt Vásárhelyi Mária ott settenkedik mindig apja üldözőinek csökevényei körül, ajnározza és legalizálja őket. Ugyancsak ízlés-skorbutban szenved Nagy Imre unokája, a propellerkravátlis Mécs Imre is, megcsúfolva mártírjaink emlékét.

Az se semmi, hogy az Október 23. téren a magyar nép kizárásával koszorúzgatták az ötvenhatot megszégyenítő rozsdás vasmicsodát. Ez a kormány most már rendszeresítette a nép kirekesztését saját ünnepeiről. (Kirekesztők – baloldali szlogen.) Mintha a Hitlerjugendból kitenyésztett miniszterelnök koszorúzna Dachauban, kigumigolyózva onnét a zsidókat egy szálig, vagy a szekusok zokognák körül a székely mártírok kopjafáit a székely nép nélkül, Slota hányná magára a keresztet Esterházy hamvai fölött.

Mindez Gyurcsány és kupolája. Bolgár, Avar, Orosz, Német meg a többi méltatlankodik: a Fidesz távol maradt a hivatalos ünnepségektől, semmi nemzeti összefogás: csak a pöffeteg Boross Péter képviselte az ellenzéket – álellenzékiként.

Hadd idézzek erre egy nyugati véleményt: „Az írástudók, ha felfogták a (mind a jobb-, mind a baloldali) zsarnokság veszélyét, nem az a dolguk, hogy valamiféle antifasizmusban egyesüljenek, hanem az, hogy az ellen a gondolkodásmód ellen harcoljanak, amelyben mind a fasizmus, mind a sztálinizmus gyökerezik. Ez pedig nem más, mint a liberalizmus.” (Denis de Rougemont).

A magyar társadalom tisztességes politikusai nem foghatnak össze a posztkommunista és liberális maradványokkal, a hajdanvolt hóhérok cinikus leszármazottaival a minden emberi eszményt megtagadó mai szocialistákkal és szabadelvűekkel – semmilyen ügyben. Ha van bennük jó ízlés és tiszta erkölcs. Orbán Viktornak az égvilágon semmi keresnivalója nem lett volna Gyurcsány mellett, csak azért, hogy nagy nemzeti összefogást mímelve jóságosan törölgesse saját zsebkendőjével az álságos miniszterelnök műkönnyeit Nagy Imre és az ötvenhatos mártírok emlékműve előtt.

Máskülönben ettől a posztkádárista resztlitől még a vérbíró Vida is különb, mert nem alakoskodott, 1989 után sem. S ha ő különb, te magasságos!, milyen a többi?

Szalay Károly