Tanú
A tárgyaláson a szemtanút szólították.
– Ön a bűncselekmény elkövetésekor éppen a közelben tartózkodott – kezdte a bíró –, és látta a tettest elfutni. A köztéri kamera készített is egy fotót az illetőről, ám a képen két alak szerepel. Tudjuk, hogy csak egyetlen tettes van, ezért kérem, azonosítsa!
– A barna szemű – állította határozottan.
– Mindkét gyanúsított barna szemű.
– Akkor a magasabb.
– Nyilvánvalóan közel azonos a testmagasságuk. Kérem, pontosítson.
– A fiatalabbik.
– Nehéz ezt megítélni, egykorúnak tűnnek.
– A szemüveges.
– Mindketten szemüveget viselnek.
– A bal oldali.
– Úgy érti, önnek bal? Vagy a kép szempontjából? Egymáshoz viszonyítva?
– Hát a nő!
A hallgatóság felháborodottan hördült fel. A bíró ceruzájával élesen kopogott a pulpituson, félő volt, hogy a tárgyalás botrányba fullad.
– Melyikük a nő? Hogyan meri ezt kijelenteni valakiről, hogy nő? Hogyan képes eldönteni egy ennyire kényes kérdést?
– A nőies arcú…
– Mi az, hogy nőies? Ki tudná ezt definiálni? Vajon melyikük határozza meg magát nőként?
– Kérdezzük meg tőlük… – szólt kínjában a tanú. A bíró felkacagott.
– Maga szerencsétlen, ez csak egy fénykép. Ki tudna szóra bírni egy fotót?
– Az, amelyiknek cicije van… – próbálkozott, de vesztére tette.
– Ezt a szexista megjegyzést nem is vesszük jegyzőkönyvbe, ha szabadlábon szeretne távozni… Megállapítom: a szemtanú nem tudta egyértelműen azonosítani a gyanúsítottat, további vizsgálatok válnak szükségessé. Kérem, uram, hagyja el a termet.
– Uram? Hiszen én nő vagyok!
– De itt az áll, hogy Szabó József, kazánkovács. Budapest, Liliom utcai lakos.
– Az is téves. Gyömrőinek vallom magam, a Liliom utcát pedig Tulipán utcának. Már intézkedtek is a táblacseréről.
– Ne szórakozzon velem!
– Senki se szórakozzon senkivel!
