Újabban Budapest egyes részein, elsősorban a budai hegyek közelében, elszaporodtak a rókák és a vaddisznók. Ebben persze nincs semmi meglepő, régen is így volt, már Mátyás király is ezekbe az erdőkbe járt ki vadászni, de a pesti mocsarakban is mindenféle állatok dagonyáztak.

Hirdetés

Aztán jött az ember, kiszorította élőhelyükről ezeket a kedves lényeket. A természet egykor buja vidékein ma milliók élnek. Toronyházak, kő-, tégla- és panelépületek állnak ott, ahol valaha bölények legeltek. Az ember élőhelyéért kiirtották az állatokét. Ma egy rókának súlyos stresszben kell végigóvakodnia a Sasadi úttól a Nagyszalonta utcáig a pöffeszkedő, mindent elborító emberi házak között. Egy vaddisznó nem lehet benne biztos, nem kap-e nyilat a nyakába, amikor gyanútlanul befordul a Madárhegyi útról a Medvetalp utcába.

Nincs ez így rendben, az ember túl sok helyet foglal el. Szerencsére a politika megérti a kor szavát. Mégsem lehet, hogy a hajdan békében cserkészgető, makkolgató malacokat kitúrják a füstokádó autókat és kéményeket üzemeltető homo sapiensek. Ezért az önkormányzat nem késlekedett, engedve a klímaharcosok és környezetvédők jogos felháborodásának, visszatelepítették a Sas-hegyre, a Rózsadombra, a Tabánba, a Vízivárosba, a Nyulak szigetére és a Rákos-patak mentére a szarvasokat, bölényeket, toportyánokat és más őslakosokat.

Igen ám, de ezzel a budapesti emberek élettere jelentősen beszűkült; már nem tudnak végigmenni háborítatlanul az utcán, nincs hová lehajtsák a fejüket, mert mindenütt medvék, szurikáták, sőt két oroszláncsalád védi a területét. Kihalóban a budapestiek, sikoltja a nemzetközi közvélemény. Mentsük meg őket!

Nosza, ki kell irtani a bőven tenyésző bölényeket, szarvasokat, visszaépíteni a bérházakat, lakótelepeket. Rövidesen újra visszafoglalták az emberek a várost. Mígnem a környezetvédők lapjában megjelent a hír: „Túlságosan terjeszkedik az ember a természet rovására. Itt vannak például ezek a pestiek…”

Korábban írtuk